Könnyed győzelemmel zárta az odavágó-sorozatot a Sepsi-SIC, amely pénteken a férfi asztalitenisz Szuperliga 7. fordulójában mindössze egy szettet veszítve 3–0-ra győzedelmeskedett a Craiovai CSU vendégeként.
A Simon Teodor irányította alakulat a Dragoș Bujor, Demeter Lehel, Kanabé Szilárd összeállításban utazott Craiovára, ahol pénteken a sereghajtó CSU csapatával harcolt a győztesnek járó két bajnoki pontért. Alakulatunkból elsőként Demeter állt asztalhoz, és egy kiegyenlített párharc végén 3–0-ra nyert Cristian Bogdan ellen (0–1). A második párban Bujor ragadott ütőt, és miután elvesztette a Mihăiță Mănescu elleni párharc első szettjét, összehozott három 11–5-ös játszmát, így a Sepsi-SIC máris 2–0-ra vezetett. A harmadik meccset Daniel Simulescu és Kanabé vívta, a háromszéki simán behúzta a párharcot, együttesünk pedig egy könnyed 3–0-lal zárta a 2023-as év utolsó összecsapását. A zöld-fehér mezes fiúknak ez volt a hatodik sikerük az aktuális idényben, pingpongozóink nagy valószínűséggel a tabella második helyén telelnek a címvédő Bukaresti Steaua mögött és a harmadik Székelyudvarhelyi ISK-SZAK előtt.
Asztalitenisz Szuperliga, 7. forduló: Craiovai CSU–Sepsi-SIC 0–3 (a eredmény alakulása: 0–1, 0–2, 0–3). Mérkőzésenként: Cristian Bogdan–Demeter Lehel 0–3 (9–11, 8–11, 7–11), Mihăiță Mănescu–Dragoș Bujor 1–3 (11–9, 5–11, 5–11, 5–11), Daniel Simulescu–Kanabé Szilárd 0–3 (9–11, 9–11, 4–11). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.