Ezt zengte a Míves Háztól a polgármesteri hivatalig, onnan a György család otthonáig felvonuló gyereksereg kedden este Sepsiszentgyörgyön. Immár huszonnyolc éve, hogy a Guzsalyas Alapítvány által itt meghonosított, pogány korban gyökerező, az udvarhelyszéki Kénosból származó népszokás, regölés zajlik advent harmadik vasárnapja utáni kedden.
A gyermekeiket elkísérő szülőket, illetve nagyszülőket is beleértve közel százan vonultak fel a Míves Háztól, elöl láncos botot csörgető legények, majd lampionokat lóbáló gyerekek s a zenét szolgáltató Melkuhn Robi és barátai. A menetet Benkő Éva irányította, ott volt Ördögh Éva osztálya a Mikes-iskolából, de mások is csoportokban vagy egyénenként a város különböző tanodáiból, no meg a „kemény mag”: Guzsalyasék gyermektáncházas növendékei.
Szólt az ének meg a jókívánság, legtöbbször az ősi kénosi rigmus: dehó-reme-róma, no meg a főtéri karácsonyi vásáros bódék között elhaladva mindenkinek boldog ünnepeket kívántak. A városháza előtt Vargha Fruzsina és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek fogadták jelképesen a város teljes lakosságának szánt jókívánságokat, énekeket, mondókákat, majd csokival kínálták az aprónépet.
A polgármesteri hivatal elől hagyomány szerint a György családhoz vonult a társaság nagy része. Teréz és Zsolt kaláccsal, teával, forralt borral várta a regösöket, és megköszönte a jókívánságokat, a maguk rendjén ugyanazt kívánva viszont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.