Fiát küldte Isten miközénk

2023. december 22., péntek, Közélet

Karácsony a szeretet ünnepe, amikor az ige testté lett, Isten emberré, Betlehemben megszületett Jézus. Eljött közénk, hogy felvegye bűneinket, kereszthalála által megváltson bennünket. Karácsony a legszentebb ünnep a családokban, az emberek egyre több külsőség között igyekeznek ünnepelni, csak ne feledkezzünk meg az ünnep lényegéről. Erről igyekeznek tenni történelmi egyházaink vezetői, akik ez év karácsonyán is pásztorlevélben köszöntik a híveket.

Kit keresünk karácsonykor?

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Máté evangéliumából vett igére (Mt 2,1-2) építette levelét, melyben leszögezi: Krisztus királynak született. A történetből tudjuk és ma is látjuk, hogy nem mindenki örül e királynak. Sokan szeretnék, ha a prófétai jövendölés csak annyiból állna, hogy „mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk”. Ez azt jelentené számunkra, hogy neki nincs hatalma, és nem lehet uralmi igénye az életünk felett. Ám az ige így folytatódik: „az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9, 6). Ez azt jelenti, hogy Isten azért küldött el egy királyt, hogy mindnyájan őelőtte hódoljunk, uralmát elismerjük és őt szolgáljuk. Ehhez kétféle módon lehet viszonyulni: vagy lázad ellene az ember, vagy megalázza magát előtte.

Isten népe az ő uralkodójának megszületését, Krisztus uralmát ünnepli karácsonykor. De ha már a gyermek nyomait nem találjuk Betlehemben, akkor hol van a zsidók királya? – kérdezik a bölcsek, s kérdezzük mi is. Erre nemcsak az a válasz, hogy Betlehemben volt, most pedig Isten jobbján ül a mennyekben, hanem az is, hogy népe között van. A benne hívők gyülekezetében, akik az ő testét alkotják.

Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni – kívánja az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
 

Isten közénk jön

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében Zelenák József sespiszentgyörgyi lelkipásztor, esperes köszönti a híveket, Ézsaiás próféta könyvéből vett igét (Ézs 11,1–2) magyarázva. Jelzi, a világ hatalmasai és irányítói számára két hely van, ahol elhagyja őket a bátorságuk, amelytől a lelkük mélyén tartanak, ahol nincsenek biztonságban, és amit nem szégyellnek kikerülni. Ez a jászol és Jézus keresztje. Mindkettő hatalommal bír. Mind a bölcsőből, mind a nagypénteki keresztről „Isten dicsőségének kisugárzása és létének képmása” tekint vissza. Ez egyeseket elrettent, mások számára pedig hívó szó. A jászolbölcső törékeny, egyszerű, fából készített, a benne helyet kapó kisded Jézus törhetetlen, rendkívül összetett személyiség, hús-vér ember, testvérünk lett mennyei Atyánk akaratából.

A világ szerényei, adakozó, szolgálatkész lakói, másokért tenni akarói számára két hely van, ahol elhagyja őket a bizonytalanságuk, bátortalanságuk, amely felé lelkük mélyén folyamatosan tartanak, ahol békességben és nyugalomban vannak, ahol nem szégyellnek letérdelni. Ez Betlehem és a Golgota. A mi hitünk a jászolnál kezdődik és a Golgotán teljesedik be. A jászol a szeretet, a kereszt pedig a megbocsátás szimbóluma. Ez a két dolog elválaszthatatlan egymástól.

Karácsonykor a félreértett és félreismert Isten közénk jön. Nagyobb ő mindnyájunknál, még az angyaloknál is dicsőbb. Szavával kezdi el hordozni a mindenséget. Ami eddig csak próféták szava volt, a beláthatatlan messzi időbe gondolt Messiás, most megszületik. Ezzel elkezdődik a teljes átalakulás és a világ teljes újrarendeződése. A velünk folyamatosan kommunikáló Isten végre elképzelhető. Olyan formát ölt, mint amilyenek mi vagyunk. Milyen jó, hogy van édesanyja, Mária, aki igazi édesanyaként bánik kicsiny gyermekével. És van apa, József, aki gondoskodik a család biztonságáról, megélhetéséről. Isten földi megjelenésének van családja, van gyermekkori története, életének kifutása. A Mindenható így adja értésünkre, milyen hatalmas szeretettel vagyunk gondolataiban.

Ezt el is mondja nekünk. A legtisztább és legtisztességesebb módon, ahogy ezt az Isten megteheti: Fiát küldi az embervilágba.
 

Velünk az Isten

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke Lukács evangéliumából (Lk 1,23) merítkezett. Mennyire csak látszatút az, amelyen kirívó tárgyi ajándékokkal akarják egyesek leróni azt, amit valójában kellene ajándékozniuk szeretteiknek: együtt töltött minőségi időt, odafigyelést, törődést, szeretetet. Ha ez megvan, akkor egy dió vagy egy alma is a legszebb ajándék, és drágább minden kincsnél.

Mint a mesebeli szegény legénynek, át kell vergődnünk minden akadályon, a látszatutakról vissza kell kanyarodni az adventi útra, mindaddig haladni rajta, amíg a jászolhoz érünk… és ott megtörténik a csoda! Mintha egy sötét szobára ablakot nyitnának, és hirtelen megtelne fénnyel és frissességgel. Elmúlik erőtlenségünk, megszűnik a félelem, és könnyebb lesz a lelkünk. Évről évre ez a mi megváltó találkozásunk mindazzal, amire lelkünk mélyén vágyunk, ami egy pillanatra felvillantja emberi létezésünk teljességének lehetőségét. A jászolban szendergő törékeny élet pedig újra meg újra annak a bizonysága, hogy velünk az Isten!

Ebben a háborúktól, nehézségektől meggyötört esztendőben, 2023 karácsonyán mindannyiunknak azt kívánom, hogy ennek a bizonyosságnak a megtartó hitével legyünk jelen az ünnepben és a mindennapokban is. Velünk az Isten, valahányszor felrepeszti nehézségeink kemény burkát, hogy a repedésen átragyogjon egy kis fény! Velünk van Isten, ha túlcsordul bennünk az öröm! Velünk az Isten a megpróbáltatásokban és veszteségekben is, ha egymás kezét fogjuk! Velünk van Isten, tenyerünk vonalában és szemünk sugarában, valahányszor azok felé fordulunk, akiket szeretünk, hiszen valójában általuk fordulunk Isten felé is. Karácsonyi örömmel hirdetem: Velünk az Isten ebben az évről évre megismétlődő karácsonyi csodában, amely olyan tisztán tanítja minduntalan: csak az a miénk, amit a szeretet által elajándékozunk! A kincseink is, az életünk is!
*
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség lapzártánkig nem tette közzé karácsonyi körlevelét.

Összeállította: Szekeres Attila

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-12-22: Belföld - :

Támogatás a kultúrának

Az erdélyi magyarság 18 előadó-művészeti intézménye részesül abból a 218 millió lejes keretösszegű támogatásból, amelynek szétosztásáról a fejlesztési minisztérium előterjesztése nyomán tegnap döntött a kormány – tudatja az RMDSZ.
2023-12-22: Közélet - Fekete Réka:

Az első magyar orvosnőről nyílt kiállítás (Sepsiszentgyörgyi Carola kávézó)

Az erdélyi nagyasszonyok egyikéről, Szilvássy Caroláról elnevezett sepsiszentgyörgyi kávézóban rendezett kiállítást a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma emlékére, amelynek megnyitóját szerda délután tartották.