Bővül a sportolási lehetőség Felső-Háromszék legnagyobb községében, Gelencén, ahol felújítják a tekepályának és a polgármesteri hivatal régi protokolltermének is helyet adó önkormányzati épületet.
A tetőszerkezetet megerősítették, kicserélték a nyílászárókat, a villanyhálózatot és az esővízelvezető rendszert, valamint leszigetelték és újravakolták a külső falakat. Kovászna Megye Tanácsa 25 ezer lejjel támogatta a munkálatot – tudtuk meg Ilyés Botond Jánostól, Gelence polgármesterétől. A téli hónapokban a belső munkálatok következnek.
Azt szeretnék, ha a négysávos tekepályát úgy alakítanák át, hogy két sáv maradjon meg a tekézők részére, kettőből pedig bowlingpályát létesítenének. Ugyanakkor egy kávézóra is gondoltak, melyet az önkormányzat cége működtetne. Az egykori protokolltermet hangszeres oktatásra adják át a fiataloknak.
A gelencei önkormányzat kilencezer lejes önrésszel járult hozzá a munkálatokhoz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.