A képviselőház után a szenátus is elutasította pénteki plenáris ülésén az erdélyi magyar autonómiatervezeteket, amelyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők kezdeményeztek.
A szenátus – a képviselőházhoz hasonlóan – sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet. A plenáris ülést hibrid formában tartották, a jelen nem lévő szenátorok online csatlakoztak és szavaztak. Elsőként Székelyföld autonómiastatútuma szerepelt napirenden, melyet a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete követett.
A szenátorok a jogszabálytervezetek elutasításáról szavaztak, valamennyi román párt az elutasítás mellett voksolt, csupán az RMDSZ honatyái támogatták szavazatukkal a tervezeteket. A 136 tagú felsőház jelen lévő vagy interneten szavazó szenátorai közül több mint száz honatya – az első esetében 104, a másodiknál 101, a harmadiknál 102 – támogatta a jogszabálytervezetek elutasítását, míg nyolcan mindhárom esetben az elutasításuk ellen szavaztak.
A Székelyföld autonómiastatútuma védelmében az RMDSZ részéről felszólaló Császár Károly hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségek Európa számos államában autonómiát élveznek, uniós ajánlások is vannak erre. Rámutatott, az autonómia témája mindig nagy ellenkezést vált ki a román törvényhozásban, holott átfogó, észérveken alapuló vitát kellene folytatni erről. A Maros megyei szenátor leszögezte: az RMDSZ továbbra is kiáll a szubszidiaritás elve mellett, mely a helyi közösségek fejlődését szolgálja.
A magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény védelmében felszólaló Turos Lóránd hangsúlyozta, ezek segítenék a nemzeti kisebbségeket identitásuk megőrzésében. A Szatmár megyei szenátor elmondta: a román parlament 30 éve adós az RMDSZ-nek a kisebbségi törvénnyel. Reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben átfogó vitát folytathatnak és kidolgozhatják a valamennyi romániai kisebbség védelmét szolgáló jogszabályt.
Ellenzik az önállósodást
A román pártok szenátorai fő érvként azt hangoztatták, hogy a jogszabálytervezetek ellentétesek a román alkotmánnyal, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Szerintük a tervezetek etnikai alapú szegregációt, enklávékat eredményeznének. Több honatya szerint Románia átültette gyakorlatba a nemzeti kisebbségekre vonatkozó nemzetközi ajánlásokat, a romániai kisebbségek helyzete európai szinten kimagasló.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Titus Corlățean volt külügyminiszter a székelyföldi autonómiaigény kapcsán rámutatott: Romániában szükség van a régiók újragondolására az uniós források hatékonyabb lehívása érdekében, de ennek nem etnikai, hanem gazdasági szempontok alapján kell történnie. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője, Daniel Fenechiu hangsúlyozta, pártja mindig el fogja utasítani a „toxikus” tervezeteket, amelyekben szerepel az „autonómia” szó. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Eugen Negoi „áltémaként” jellemezte a tervezeteket, mellyel a hatalom a valós problémákról próbálja elterelni a figyelmet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Claudiu Târziu úgy vélte, ezek a román állam, a társadalmi béke, de a romániai magyar és székely közösségek ellen is irányulnak, mivel utóbbiak „rabok” lennének az adott területen.
A botránykeltéseiről hírhedt Diana Șoșoacă ezúttal is a magyarokat és az RMDSZ-t támadta. „Ha nem tetszik Romániában, menjetek Magyarországra!” – üzente nekik, és Budapest román elfoglalásával fenyegetőzött. Utóbbi kijelentésért a PNL-s Daniel Fenechiu elnézést kért, rámutatva: Románia európai állam, nem fenyegeti szomszédjait.
Újra benyújtják
A törvényhozás elutasítása ellenére az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) az önkormányzatok és a bukaresti döntéshozatal szintjén is folytatja az autonómiaküzdelmet, és vállalja, hogy újra beterjeszti az autonómiatervezeteket – közölte pénteken a párt országos elnöksége. Az EMSZ szerint „noha Románia folyamatosan igyekszik azt a látszatot kelteni a nemzetközi fórumokon, hogy úgynevezett „mintaállamként” példásan megoldotta a területén élő őshonos nemzeti közösségek helyzetét és jogaik széles körű biztosítását, a valóság azonban ezzel szöges ellentétben áll”. A román honatyák elutasító szavazataikkal, magyarellenes kirohanásaikkal is ezt bizonyították, hiszen még csak vitát sem hajlandók folytatni az önrendelkezésről – írják. „A történtek ellenére továbbra is valljuk: autonómiatörekvésünk a Románia melletti lehető leghatározottabb lojalitásnyilatkozat, az önrendelkezés pedig nem az ország egységét veszélyezteti, hanem régióink fejlődését, közösségeink megmaradását hivatott biztosítani” – húzta alá az EMSZ elnöksége. Emlékeztetett, hogy Románia alkotmányának 6. cikkelyében elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, kiteljesítéséhez és kifejezéséhez, és az erdélyi magyarok jogos önrendelkezési igénye ezzel összhangban kerül újra és újra megfogalmazásra. Hozzátette: a teljes körű autonómia megteremtését a békés együttélés, az ország stabilitása is megkívánja.
A párt hangsúlyozta: az erdélyi magyarok önrendelkezésért folytatott küzdelme nem példa nélküli, Európa számos országában ismertek az adott régiókban gazdasági fellendülést, a többség és kisebbség közti rendezett viszonyokat, kulturális sokszínűséget eredményező autonómiaformák. Szerintük a román képviselők elutasító szavazataikkal ezekre is nemet mondanak, „biztos kézzel vezetve ki Romániát Európából”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.