December 28-án és 29-én a bolgár Bansko városában szervezték meg az Ulen Cup nemzetközi alpesi síversenyt, amelyen a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club színeiben Zöld Róbert is próbára tette magát. Bocz Attila országos bajnok tanítványa mindkét megmérettetést a hetedik helyen zárta, legközelebb pedig az osztrák Obachban szerepel.
A versenyt eredetileg karácsony előtt akarták megrendezni, azonban az időjárási körülmények miatt elhalasztották, végül a két ünnep között került sor a viadalra. Ennek következtében kevesebb sportoló érkezett Bansko városába, míg az előző években több mint 150 síző mérettette meg magát, addig ezúttal öt országból mindössze 45 versenyző állt rajthoz. A kisebb létszám miatt a technikai gyűlésen az edzők úgy döntöttek, hogy december 28-án mindkét versenynapot letudják, 29-én pedig a bolgár válogatottal költségmentesen közös edzést tartottak.
Bocz Attila elmondta, idénynyitó versenynek kitűnő volt, a szervezők nagyszerűen előkészítették a helyszínt, a pályatűzés minden szempontból tökéletesnek bizonyult, illetve az időjárási körülményekre sem lehetett panasz. Kiemelte, remek szezonkezdet, hogy Róbert mind a négy futamot befejezte, ráadásul mindkét versenyt a hetedik helyen zárta. Jól összerakta a futamokat, ám voltak kisebb hibák, az első futamon vétett tévedés nélkül sikerült volna a pontjavítás. Egy rövid pihenő után a folytatásban az osztrák Obachba utaztak, mely a következő FIS-verseny helyszíne.
Eredmények, Ulen Cup: * első verseny: 1. Kalin Zlatkov (Bulgária) 1:16.97 perc, 2. Konstantin Stoilov (Bulgária) 1:17.87, 3. Atanas Petrov (Bulgária) 1:18.35... 7. Zöld Róbert (Románia) 1:22.33 * második verseny: 1. Kalin Zlatkov 1:21.03 perc, 2. Konstantin Stoilov 1:22.89, 3. Ivan Glavchev (Bulgária) 1:23.72... 7. Zöld Róbert 1:27.88. (miska)