Viszont ez az úgynevezett sors – nem hiszem, hogy előre meg van írva. Igen, vannak előre meghatározott lehetséges jövőképek, de hogy kőbe lenne vésve, azt nem gondolom. Továbbá vannak olyan életesemények – pl. a halál –, amelyek nem tartoznak a döntéseink közé. Ezt „intézi” a nálunknál nagyobb hatalom.

Az embernek pedig meg­adatott a szabad akarat joga, a döntés és választás lehetősége, melyet használnunk kell. Ha nem élünk vele, ha lemondunk erről a jogunkról, akkor dönt majd más helyettünk. Vagy, ahogy még mondani szokás: a nem döntés is döntés. Ilyen esetekben hajlandó az ember védekezésként kifogásokat keresni, eseményt vagy másik személyt hibáztatni.

A személyes felelősségvállalásra szeretném felhívni a figyelmet, hogy döntéseinkkel – és mindennapos választásainkkal – alakítjuk életünket. Ezekből az ismétlődő választott dolgainkból tevődik össze az életünk.

Ezért lényeges, hogy célt, irányt adjunk életünknek, határozzuk meg pontosan vágyainkat, hogy folyamatosan szemünk előtt legyen a kitűzött állomás, és hogy ehhez tudjuk igazítani döntéseinket, ne tévedjünk el az adódó választási lehetőségek rengetegében.

Ez önmunkát is jelent természetesen, tudatosságot, önismeretet és folyamatos fejlődést, hogy képesek legyünk az irány tartására a megújulásban, a következetességben, a válaszreakciók értelmezésében. Ugyanis a jó cél nem öncélú, és nem is mindenáron szükséges elérni.

Hiszen ha nem vagyunk tekintettel a környezetünkre, vagy ha önös céljaink másokra nézve ártalmasak, illetve az úton ejtett hibákból nem vonjuk le a megfelelő következtetéseket, akkor könnyen abba a tévedésbe esünk, hogy a Sorsot hibáztatjuk kudarcunkért.

Végezetül pedig: hibázni is lehet, ugyanis a hiba nem egyéb, mint egy válasz, amely szintén azért szükséges, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg. Hiszen megérdemeljük a legjobbat!

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó