A korábbi évekhez hasonlóan négy-ötszörös többletadót kell fizetniük azon sepsiszentgyörgyi épülettulajdonosoknak, akik semmit vagy alig valamit tettek leromlott állapotban lévő ingatlanjuk feljavítása érdekében. A megyeszékhely képviselő-testülete rendkívüli ülésén döntött az érintett ingatlanokról. A városvezetés célja a többletadózással, hogy rávegyék az épületek tulajdonosait: hozzák rendbe ingatlanjaikat, melyek veszélyesek lehetnek, és a városképet is jelentősen rontják.
A vonatkozó határozatokban leírtak a tavalyi helyzethez képest nem sokat változtak, a lajstromban ugyanaz a hat épület szerepel. Ezek közül az egyik az országos postavállalat sepsiszentgyörgyi székhelye, az egykori Hungária Szálló nem mellesleg műemlék épülete, a másik az a Nicolae Bălcescu utcai ház, mely az Electrica áramszolgáltató tulajdonában van, de jogi vita folyik a terület tulajdonosaival, ezért nem lehet telekkönyvezni és felújítani. A postavállalatot a korábbi évekhez hasonlóan háromszáz százalékos többletadóval sújtják, vagyis az ingatlanadó négyszeresét kell kifizetni az 1918. december 1. utcai épületért. Mint ismert, a műemlék épület állapota hosszú évek óta romlik, az önkormányzat több alkalommal is próbálta ingatlancserével megszerezni – a városi adóhivatalnak is otthont adó egykori telefonpalotában ajánlottak fel helyet –, de nem sikerült dűlőre jutni a társasággal. A Bălcescu utcai ingatlan esetében négyszáz százalékos, azaz ötszörös ingatlanadót kell fizetnie az áramszolgáltatónak.
A többi érintett épület mind lakóházként besorolt ingatlan, mely magánszemélyek tulajdonában van, ezek a Borvíz, József Attila, Kós Károly, illetve a Füzes utcában találhatók. Kettő tulajdonosainak 400, míg a maradék kettő esetében 300 százalékos többletadót kell befizetniük a városkasszába. Ezekről az épületekről már többször is szó volt, kivétel nélkül olyan ingatlanok, melyek tulajdonosait a város sorozatosan felszólította házaik tatarozására, de vagy egyáltalán, vagy csak kis mértékben tettek eleget felújítási kötelezettségüknek. Olyan is akad köztük, amely évek óta rettenetes állapotban van, de a gazdái semmit nem tettek a rendbehozataláért, illetve olyan is, ahol a kevés beavatkozás nyomán a helyzet rosszabb lett.