VidékfejlesztésPályázható intézkedések

2024. január 9., kedd, Gazdakör

Múlt hét végén, az ünnepek leteltével a megyei vidékfejlesztési hivatalnál érdeklődtünk a jelenleg pályázható intézkedésekről, az országban és a megyében eddig letett pályázatok helyzetéről. A fiatalok vidéki megtelepedésénél már csak a nem hegyvidékiek pályázhatnak, ugyanakkor további négy intézkedésnél fogadták az iratcsomókat, két esetben viszont közeledtek a leálláshoz. Tegnap megnyitották a gyümölcstermesztésre kiírt pályázatot is.

  • Kovászna megyéből eddig közel hatvan vidéken megtelepedni óhajtó fiatal pályázott. Fotó: Albert Levente
    Kovászna megyéből eddig közel hatvan vidéken megtelepedni óhajtó fiatal pályázott. Fotó: Albert Levente

A fiatalok megtelepedési támogatására a pályázható összeg 250,7 millió euró, amelyből a hegyvidéki fiatalok külön 75,2 millió euróra pályázhattak. Az elnyerhető támogatás 70 000 euró, a kiírt összeg hegyvidéken 1074 fiatal támogatására elegendő, a nem hegyvidéki zónában pedig 2507 pályázat fizethető ki.

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kapott információ szerint Kovászna megyéből eddig 58 fiatal tett le pályázatot a 70 000 eurós támogatásra.

A hegyvidéki fiatalok támogatásánál múlt év december 5-éig összesen 1879 darab, 60 vagy annál magasabb pontszámú pályázatot töltöttek fel az országos vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) számítógépes rendszerébe 131,3 millió euró értékben. Mivel a letett pályázatok értéke meghaladta a kiírási összeg másfélszeresét, a rendszer december 6-án leállt, nem engedte további pályázatok feltöltését. A hegyvidéknek elkülönített 75,2 millió euró nem elegendő az összes pályázat kifizetésére, az 1879 befogadott pályázatból 805-re nem jut majd pénz.

A nem hegyvidéken gazdálkodó fiatalok 175,4 millió euróra pályázhatnak, ami 2507 pályázat kifizetésére elegendő. Itt még mindig van pályázható pénz, hét végéig 2059 pályázatot tettek le 144,13 millió euró értékben. A pályázatok letevésének határideje január 31.

A vidékfejlesztési hivatalnál a másik két nyitott intézkedésre letett pályázatok helyzetéről is érdeklődtünk, ezek a mezei utak és a községi utak létesítésének, illetve korszerűsítésének támogatása (DR 27 és DR 28). A mezei utak korszerűsítésénél 100 millió euró a pályázható összeg, a hét végéig 113 pályázatot tettek le 111,3 millió euró értékben, tehát itt gyakorlatilag elfogyott a pályázható összeg. A községi utak korszerűsítésére a pályázható összeg 200,9 millió euró, itt is nagy a versengés, a községi tanácsok 313 pályázatot tettek le 308 millió euró értékben.

Amint már írtunk róla, az AFIR a vidékfejlesztési stratégia két új intézkedését nyitotta meg december 20-ától, a DR 20-ast – Beruházások az állattenyésztésben és a DR 22-t – Beruházások a mezőgazdasági termékek és gyümölcsök eladásra való előkészítésében (kondicionálásában), raktározásában és feldolgozásában. A pályázatokat idén április 30-áig lehet feltölteni az országos ügynökség számítógépes rendszerébe.

A vidékfejlesztési hivataltól kapott információk szerint az állattenyésztési ágazat fejlesztésére összesen 224,6 millió euró pályázható, amit ágazatonként megosztottak, a legtöbb pénzt a sertéstenyésztés kapja, 98,8 millió eurót, a szarvasmarha-tenyésztők 67,4 millió eurót, a juh- és kecsketartók 15,7 millió eurót, a háztáji szárnyast és egyéb állatot nevelők, valamint a méhészek 22,4 milliót, a tojótyúkfarmok a feljavított zárt ketreces tartásra és a szabad tartásos átállásra 22,2 millió eurót. A támogatás maximális értéke egyszerű gépvásárlás esetén 300 ezer euró, ha építkezés is megvalósul, akkor 2 millió euró. A támogatás intenzitása 65 százalékos, vagyis a pályázat értékének 35 százalékát a pályázónak saját forrásból kell biztosítania.

Egyelőre nincs nagy tolongás, a hét végéig a szarvasmarha-ágazat fejlesztésére 13 pályázatot tettek le 9,05 millió euró értékben. A juhtenyésztők 14 pályázatot nyújtottak be 11,5 millió euró értékben. A sertés- és tojótyúkágazatnál még egyetlen cég sem tett le pályázatot. A megyéből eddig két pályázat érkezett, az egyik szarvasmarhás gazdaság, a másik juhos gazdaság fejlesztésére irányul.

A másik, tavaly december 20-ától pályázható intézkedésnél (DR 22 – Beruházások a mezőgazdasági termékek és gyümölcsök kondicionálásában, raktározásában és feldolgozásában) a pályázható összeg 210,3 millió euró, a múlt hét végéig mindössze 2 pályázatot töltöttek fel az ügynökség számítógépes rendszerébe 8,01 millió euró értékben.

A vidékfejlesztési hivataltól kapott információ szerint tegnaptól pályázható a Beruházások támogatása a gyümölcstermesztő gazdaságokban intézkedés (DR 15), a pályázatokat pedig április 30-áig lehet letenni. A pályázható összeg 151,4 millió euró, ebből 142,4 millió eurót különítettek el gyümölcsösök létesítésére, fejlesztésére és a gyümölcsök farmszintű feldolgozására, 9 millió euró pedig faiskolák fejlesztésére használható. Az elnyerhető támogatás felső határa egyszerű gépvásárlás esetén pályázatonként 300 ezer euró, ha a pályázat útján építkezés is megvalósul, 1,5 millió euró. A támogatás intenzitása 65 százalékos, ami azt jelenti, hogy a pályázónak 35 százalékos önrészt kell biztosítania. A pályázat letevéséhez szükséges minimális pontszám január végéig 80 pont, februárban 60, márciusban pedig 40 pont. A faiskolás pályázatoknál a kötelező minimális pontszám kisebb: az előbbi sorrendben 60, 50 és 40 pont.

A vidékfejlesztési hivatalnál azt is megtudtuk, hogy 2023-ban a megyéből az előző évekhez képest jóval többen pályáztak a kultúrák, illetve állatok biztosítására kifizetett összegek 70 százalékának megtérítésére (17.1-es intézkedés). Ezt múlt év december 16-áig lehetett visszaigényelni pályázat formájában az országos ügynökségtől. A megyéből összesen 61 fizikai személy és mezőgazdasági vállalkozás élt a lehetőséggel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-01-09: Belföld - :

Elejét vennék a szökéseknek

Az igazságügyi minisztérium egyik stratégiai prioritásának nevezte tegnap Alina Gorghiu tárcavezető a börtönbüntetésre ítéltek külföldre szökésének leállítását.
2024-01-09: Gazdakör - :

Mezőgazdasági területek ára

Egy hektár termőföld átlagára 2022-ben 39 704 lej volt Romániában, területi bontásban a legalacsonyabb átlagárat (34 743 lejt) az északkeleti régióban, a legmagasabbat (59 263 lejt) a Bukarest-Ilfov régióban jegyezték – közölte az Agerpres hírügynökség tavaly december 21-én az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján.