A közúti fuvarozók és a gazdák folytatják a tiltakozó akcióikat, mert eredménytelenül zárultak a tegnap délutáni tárgyalások a pénzügyminisztériumban. Szombaton a szállításügyi minisztérium képviselőivel is négy órán keresztül tárgyaltak, az egyeztetések végén pedig jegyzőkönyvet írtak alá a teljesíthető követelésekről – számolt be a szombati találkozó végén a sajtónak Sorin Grindeanu.
A tárgyalásokat a szállításügyi miniszter konstruktívnak nevezte, szerinte a felek részéről őszinte volt a szándék a megoldáskeresésre és a feszültségek csökkentésére. A tárgyalásokon hat pontban állapodtak meg a felek. Grindeanu szerint a kérések egy részének a teljesítése a pénzügyminisztériumra tartozik, amelynek illetékeseivel később egyeztet a fuvarozók és a gazdák küldöttsége.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árát csökkentő intézkedéseken dolgozik a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) – jelentette be az intézmény elnöke a tiltakozók küldöttségével tartott tárgyalások után. Alexandru Petrescu elmondta, hogy az intézkedések egy részének alkalmazásához törvénymódosításra lesz szükség. Közlése szerint finomítanak a bonus-malus besorolási rendszeren, vizsgálják több árfokozat bevezetésének lehetőségét, az RCA részletekben történő kifizetésének feltételeit, és az RCA megszakítása is felmerült megoldásként az idénymunkák időszakára” – jelentette ki.
Pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök a Victoria-palotában fogadta a tüntetők küldöttségét. A megbeszélés után a kormány sajtóirodája közölte: az egyeztetésen megállapodtak abban, hogy január 15-én az illetékes minisztérium képviselőinek részvételével összeül a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoport, 16-án, kedden a szállításügyi ágazatban hatáskörrel rendelkező tárcák illetékesei egyeztetnek, január 17-én, szerdán pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások témájában lesz megbeszélés.
A Romániai Szállítmányozók Szövetsége (COTAR) tegnap bejelentette, hogy tiltakozó akciókra készül, ha nem zárulnak kedvezően a tárgyalások a hatóságokkal a közúti fuvarozók problémáiról. Közleményükben leszögezik: nem vettek részt az ezekben a napokban zajló tüntetések szervezésében és a kormánnyal zajló egyeztetéseken sem, de támogatják ezeket az akciókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.