Az utóbbi években Kovászna önkormányzata szerre felújíttatta a fürdőváros legnépszerűbb borvízforrásait. Elsőként a négyemeletes Kovászna Szálló melletti patak menti forrást, majd a Héphaisztosz Szálló előtti Kati-forrást újíttatták fel, legutóbb a központi parkban az Elvira-forrás újba tételére kerítettek sort.
Az Elvira-forrás felújítását az elmúlt év végén fejezték be, a munkálatok költségeit a helyi adó- és illetékbevételekből fedezték, de Gocz Elvira is támogatta ezer euróval a nevét viselő borvízforrás építményének rendbe tételét. Az építési munkálatokat Moldovai István vállalkozó és csapata végezte el. „Köszönjük támogatónk nagylelkűségét és a kivitelező cégnek a szakértelemmel végzett munkát. Kérem, legyünk megújult épületünk kíméletes haszonélvezői!” – írta Gyerő József polgármester a közösségi oldalán.
A borvízkút I-es és II-es forrását 1989 előtt adták használatba, 2006-ban Gocz Elvira, Kovászna díszpolgára támogatásával felújították, de azóta a csorgókat védő építmény állapota igencsak megromlott, kőburkolatán megjelent a salétrom, a lefolyók eldugultak, ezért döntöttek a felújítás mellett. A források vize erősen vastartalmú, bikarbonátos, klóros, nátriumos, hipotóniás és szénsavas, fogyasztásuk gyomor-bélrendszeri betegségek esetén javallott. Egyik közülük enyhén sósabb.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.