Hatósági egységek szállták meg kedden kora reggel a Kovászna Megye Prefektusi Hivatal sepsiszentgyörgyi székhelyét, ahol házkutatást tartottak. A vizsgálódás, mely egyes források szerint két korrupciógyanús ügyet céloz, még késő délután is zajlott, a hatósági bevetésről, akcióról hivatalos tájékoztatás a nap folyamán nem érkezett.
Az intézmény előtt a csendőrség járműve és egy fővárosi rendszámú gépjármű volt látható, az épületbe nem lehet belépni. A kormányhivatal illetékesei nem tudtak részletekkel szolgálni, annyit erősítettek meg, hogy házkutatás zajlik, annak tárgya viszont nem ismert, amint az sem, hogy melyik hatóság jár el.
A csendőrség különleges egységének maszkot viselő tagjait több rendben is látni lehetett, amint ki- bejártak az épületbe. Forrásaink szerint a rendőrség országos korrupcióellenes ügyosztálya, illetve a korrupcióellenes ügyészség emberei vizsgálódtak. Ráduly István prefektus nem tartózkodott az épületben, ez később több nem hivatalos forrásból megerősítést nyert. Egyes források szerint a kormányhivatal vezetője Kolozsváron volt a házkutatás idején.
FRISSÍTÉS
A nap folyamán pár hivatalosan meg nem erősített, ám több forrás által is egybehangzóan állított értesülés is eljutott lapunkhoz, ezek egyike arról szólt, hogy a hatóságok nem csak a prefektúrán tartottak házkutatást, hanem Ráduly István bikfalvi lakásán is, illetve reggel a kataszteri, telekkönyvi hivatalt is felkeresték. Pár nem hivatalos forrásunk azt is megerősítette, hogy a hatóságok több vállalkozásnál is házkutatást tartottak.
Egy másik, szintén több szálon beérkezett értesülés szerint a hatóságok két ügyben kutakodtak. Egyrészt a prefektúra épületében belügyminisztériumi forrásokból fedezett, 2021-ben elvégzett villanyhálózat-felújítási munkálatok kapcsán (ezekről a maguk idején lapunkban is beszámoltunk), másrészt egy ingatlan-visszaszolgáltatás, egy földterület ügyében. Mint akkor írtuk, az elavult villanyhálózat cseréje már rég indokolt volt, mivel már nem bírta terhelést és veszélyessé vált; a földterület visszaszolgáltatása kapcsán forrásaink részletekkel nem tudtak szolgálni. Arról sem lehetett közelebbit megtudni, hogy a vizsgálat ki, vagy kik ellen irányul.
A sajtó érdeklődésére egyébként a helyi korrupcióellenes ügyosztály, valamint a megyei ügyészség csak annyit erősített meg, hogy az épületben valóban zajlik valamilyen vizsgálat, de azt nem ők végzik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.