A magyar férfi kézilabda-válogatott veretlenül, két ponttal jutott középdöntőbe az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel kedden 33–25-re diadalmaskodott Izland felett a csoportkör utolsó fordulójában Münchenben. A kölni középdöntőben ma 16.30-tól Ausztria, szombaton 19 órától Horvátország, hétfőn 21.30-tól a házigazda Németország, szerdán 19 órától pedig az olimpiai címvédő Franciaország ellen játszik a nemzeti együttes.
Mindkét oldalon hatékonyan működött a védekezés, a 10. percben egy összefejelés után Sipos Adrián rövid időre kiszállt a játékból, később pedig Bánhidi Bence piros lapot kapott. A cserejátékosok remekül kapcsolódtak be a mérkőzésbe, emiatt az ellenfél időt kért (10–7). Az izlandi csapat kiválóan felkészült a rivális beállójátékára, ám a magyar gólok átlövésekből és betörésekből jöttek. A játékrész közepén hét percig nem talált be a magyar együttes, azonban az izlandi gárda ezt nem tudta kihasználni. Chema Rodríguez legénysége három és fél perccel az első félidő vége előtt még négy góllal vezetett, a szünetben pedig 15–13 volt az állás. A magyar alakulat a második felvonás elején két irányítóval támadott, és mindezt olyan remekül tette, hogy hamarosan már öt góllal vezetett. A 41. percben jött a második izlandi időkérés, ugyanis a magyarok támadásban és védekezésben is rendkívül felkészültnek tűntek (24–18). Palasics Kristóf remekül védett, nyolc percig nem kapott gólt, ám aztán az ellenfél sorozatban háromszor betalált (29–23). A magyar válogatott kilábalt a hullámvölgyből és a vártnál sokkal magabiztosabb játékkal győzött.
A C-csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Izland 3, 3. Montenegró 2, 4. Szerbia 1.
A középdöntő állása: * I. csoport: 1. Magyarország 2 pont, 2. Franciaország 2, 3. Ausztria 1, 4. Horvátország 1, 5. Németország 0, 6. Izland 0 * II. csoport: 1. Dánia 2 pont, 2. Svédország 2, 3. Szlovénia 2, 4. Hollandia 0, Norvégia 0, Portugália 0.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.