Csülkös pacalMit főzzünk ma?

2024. január 22., hétfő, Szabadidő

Hozzávalók: 1 hátsó csülök, 1 kg tisztított, előfőzött pacal, 3 fej vöröshagyma, 5–6 gerezd fokhagyma, 2–3 szelet ujjnyi vastag szalonna, 4 db paprika, 4 db paradicsom, só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, 3 evőkanál ételízesítő, 1 evőkanál paprikakrém (pirosarany), 1 evőkanál gulyáskrém, 4 db pörköltkocka

Elkészítése: A csülköt bőrrel együtt kockára vágjuk. A szalonnát felkockázzuk és bográcsban zsírjára sütjük. A hagymát felkockázzuk és a zsíron megdinszteljük. A bográcsot levesszük a tűzről és beletesszük a fűszereket: egy kanál pirospaprika, három kanál vegeta, gulyáskrém, pirosarany, őrölt kömény, bors, apróra vágott paprika, paradicsom, pirospaprika. Hozzáadunk négy pörköltkockát, összekeverjük és visszatesszük a tűzre. Ebbe dobjuk a felkockázott csülköt, majd felöntjük vízzel, hogy ellepje. Addig főzzük, amíg besűrűsödik.

Kb. fél óra után beletesszük a felcsíkozott pacalt. Ha szükséges, fűszerezzük, és addig főzzük, amíg megpuhul a hús és a pacal is, közben többször megkeverjük, és pótoljuk a vizet, ha szükséges. A végén adunk hozzá egy kis majoránnát, és ha szükséges, akkor tovább ízesítjük. (Titkos összetevő: fél üveg világos sör.) Főtt krumplival, savanyúsággal tálaljuk.

Ha nem előfőzött pacalt veszünk, meg kell főzni felhasználás előtt. A megtisztított pacalt feltesszük főni. Sót, őrölt borsot, kockára vágott hagymát és 5 gerezd fokhagymát, babérlevelet teszünk a vízbe, öntünk rá 1 kanál ecetet. Ebben kb. 2–3 óráig abáljuk. Amikor kész, kivesszük a léből, és csíkokra vágjuk, ha egy kicsit kihűlt.

Elkészítési idő: 3 óra

Mennyiség: 4 személy – hagyományos

 

Megjelent a 100 dabasi recept férfiasan című kötetben. Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro olda­lon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1428
szavazógép
2024-01-22: Kultúra - :

Barabás Miklós két háromszéki portréja (A magyar kultúra napja)

Barabás Miklós az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése, majd édesanyja halála után soha nem tért vissza szülőföldjére. Ennek ellenére mindig szoros kapcsolatban állt háromszéki rokonaival és ismerőseivel, földijei pedig gyakran felkeresték egy-egy családi portré megfestése érdekében. Az alábbiakban két, Barabás festészetére és rajzművészetére jellemző háromszéki portrét mutatok be.
2024-01-22: Szabadidő - :

A nap fotója