A statisztikák szerint évről évre többet költünk ilyenkor, azok is, akiknek kevés van; még adósságba is verik magukat sokan. Ezen a télen a gazdasági válság visszafogta a fogyasztást, decemberben is, de főleg januárban. Még az élelmiszerüzletekben is kisebb a forgalom — az év végi dőzsölések után, a legnagyobb fűtés- és villanyszámlák idején felértékelődnek a kamra aranytartalékai —, az ipari cikkeknél pedig telik el úgy nap, hogy nincs bevétel. Élni azonban a kereskedőknek is kell, tehát különféle árengedményekkel próbálják becsalogatni a vevőket.

Az alkalmi vétel lehetősége

— Mennyit nyerhetnek ezek egy cipőn, ha még 70—80 százalékkal olcsóbban is megéri eladni? — kérdez vissza egy elszántan keresgélő asszonyság, aki a jövő télire való lábbelit szeretné most olcsóbban beszerezni. A látható árubőség ellenére sincs könnyű dolga: a megmaradt készletek kiárusításakor gyakran előfordul, hogy ami jó, az nem tetszik, ami pedig tetszik, abból nincs megfelelő méret. — Így is elég drága, főleg a bőrholmi — dohogja. — S hátha utólag valami hibája is kiderül: a szavatosság csak egy hónapra terjed ki, addig már félcipőben járunk. Azt hiszem, inkább valami konyhai szerkentyűt veszek, vagy lecseré­lem a mosógépet, ott is nagy árcsökkentések vannak, és legalább néhány évre megoldok egy gondot. Ki kell használni a lehetőséget, ki tud mindent teljes áron kifizetni?

— Nagy árengedményt igazán csak a nagykereskedők tudnak adni, a kisebbek egyik hónapról a másikra élnek. A beszállítóktól is sok függ, az üzletláncok esetében pedig mindent központilag döntenek el, s a központok mindig nagyobb városok, más vásárlóerővel, idegenforgalommal... A helyzet egységenként változik, de nagy általánosságban elmondható, hogy az egyik helyen kisebb nyereségről van szó, másutt a veszteség csökkentése miatt próbálnak megszabadulni az eladhatatlan termékektől. A törvény csak néhány éve engedélyezi a szezoncikkek végkiárusítását — ezt is korlátozza, január 15-től április 15-ig —, régebb valósággal büntették, pluszadóval sújtották azt, aki akár a beszerzési ár alá is lement, hogy megszabaduljon a felgyűlt készletektől — mondja Lukács Béla, a Sugás Áruház kereskedelmi igazgatója. — Muszáj legalább kismértékben újítani a kínálaton, mert az újdonságra inkább bejönnek az emberek, s akkor esetleg egy-egy régebbi darab is elkel, visszatérül a befektetett pénz. Mozgásban kell tartani a dolgokat... Ma már több helyen van végkiárusítás, de nem kell feltétlenül ehhez folyamodni: kedvezményt, akciót vagy reklámárat bárki bármikor meghirdethet.

— Sok a papírmunka, nagy a bürokrácia — panaszkodik egy neve elhallgatását kérő üzletvezető. — A végkiárusítást be kell jelenteni még a városházán is, de egy sima árucseréhez is több dokumentumot kell kitölteni, ez rengeteg időt elvesz. Arra hivatkoznak, hogy így elejét veszik a csalásoknak, de azért visszaélés mindig van, és a szakma 90 százalékát megnyomorítják azért, mert néhányan törvénytelenségeket követnek el. Hát azok úgyis mindig egy lépéssel előbb járnak a hatóságoknál, és megtalálják a módját a szabályok kijátszásának: mire ezek módosulnak, ők már rég új eszközökkel élnek...

— Bejöttünk nézelődni, de nemigen vásárolunk, Sepsiszentgyörgyön jócskán a divat mögött kullognak a boltok, a turkálókban sokszor frissebb modelleket találni — állítja két, a ruhanemű között forgolódó diáklány. — Itt az az újdonság, ami a nagyobb városokban már lefutott, és a minőség legjobb esetben közepes. Az árak pedig? Még leszállítva is magasak, hát mi 120 lej ezen a nadrágon? Másutt a márkás cucc ennyi. Ilyen nadrágot Kolozsváron már 60 lejért meg tudunk venni. Néha itt is kerül egy-egy jobb blúz hozzáférhető áron, de nagyon meg kell keresni. A valóban olcsó tömeggyártmány olyan is: kétszer kimész vele a piacra, ha nem szégyelled, vagy falura önkéntes munkára, s dobhatod el. Nem éri meg.

Túlélni vagy előrelépni

— Nagyon rosszak a kilátások, nem tudom, hogy lesz — próbál a jövőbe is nézni egy cipőbolti eladó. — Nálunk nincs egységes árengedmény, azt adjuk olcsóbban, amit lehet, s amennyivel lehet. Így sem igen viszik például a bőrcsizmát 150 lejért: raktározzuk egyik évről a másikra, és ősszel mindig a már leszállított áron tesszük ki. De ezt sem lehet elhúzni a végtelenségig, áll benne a pénz, se haszon, se fizetés. A lej gyengülésével még nehezebb helyzetbe kerülünk, előfordulhat, hogy 400 lej lesz egy külföldi félcipő, hát ki fogja azt megvenni? Már hallottam olyant, hogy a tulajdonos mindenkit elbocsátott, és maga állt a pult mögé, mert így legalább van esélye a túlélésre. Csak tudná az ember, hogy mennyit tart a válság, könnyebb lenne átvészelni, ha látnánk a végét...

— Azt nem mondhatom, hogy nem javult a helyzet a kereskedelemben, mert érezhető a fejlődés, de jókora még mindig a lemaradás is, főleg a hozzáállásban — fejti ki véleményét egy családapa egy nagy bevásárlókocsi fölött. — Van minden, minőséget is lehet találni, az igaz, hogy idő kell a felfedezéséhez, és kinek van ma ideje? Barátaink többsége ma már nem is a nagyvárosi raktáráruházakból, hanem külföldről szerzi be a tartós használati cikkeket, de akad, aki az ajándékokat is. Ott ugyanis már karácsony előtt kezdődnek az árleszállítások, és miért vegye meg itthon ugyanazt az árut ötszörös pénzen? Volt rá példa, hiszen ma már a kereskedelmi árrést semmi nem szabályozza Romániában — úgy tűnik, még a kereslet sem. Talán a valamikori szűkös esztendők visszahatása lehet, hogy itt mindenki erején felül vásárol: a multinacionális cégek maguk sem hitték, hogy ekkora nyereséget érnek el ilyen rövid idő alatt egy közismerten szegény országban. Most meg sopánkodnak. Miért? A déligyümölcs ott rohad, a hús ott zöldül rájuk, akkor sem adják olcsóbban. Egy-két akciós termékkel elhitetik, hogy itt minden megéri, ugyebár nagy tétel, kis árrés — aztán azzal szembesülök nemegyszer, hogy ugyanaz a cipő vagy szalámi az elvileg drágább belvárosi üzletben kevesebbért kapható... A szezonáru fogalmát ismerik, de azért a farsangi kellékek mellett sok üzletben még kaphatók karácsonyi díszek is, nem ám leszállított, hanem teljes áron. Egyébként más téren is ez a helyzet, nézzük például a turizmust: hallott itt valaki last minute ajánlatról? Igen, azok, akik külföldre járnak. Ott még a legdrágább szállodákban is ki lehet fogni egy-egy hirtelen akciót, az el nem foglalt helyeket az utolsó percben áron alul meghirdetik, mert a kevés pénz is több a semminél. A csúcsidőszakokon kívül, szezonnyitás előtt vagy közvetlenül az ünnepek után potom összegekért lehet üdülni, és mindig van gyerekkedvezmény, nyugdíjaskedvezmény, csoportkedvezmény stb. Nálunk ez fordítva működik: ha nem tetszik az ár, ülj otthon, alkudni nem lehet, engedmény nincs, inkább álljon üresen az a panzió. Hát, ez is egy üzletpolitika. Úgy látszik, megengedhetjük magunknak. Csak akkor ne siránkozzunk. Én azért remélem, hogy majd rájönnek itt is az árszabás lényegére.