A januári Romania Historic Winter Rally után ismét motorzúgástól lesz hangos Kommandó és környéke, mivel pénteken és szombaton itt tartják a hagyományos, nagy érdeklődésnek örvendő háromszéki téli rali tizenhetedik kiírását. A viadalt egy év kihagyás után rendezik meg újra, hiszen tavaly a kedvezőtlen időjárás és a hóhiány miatt nem került sor az autós megmérettetésre.
Összesen huszonhat egység nevezett az idei Winter Rally Covasna tizenhetedik kiírására, amelyre február 2–3-án Kommandón és környékén kerül sor a sepsiszentgyörgyi Auto Crono szervezésében. A mezőny több mint felét romániai versenyzők adják, tizennégy hazai csapat küzd a győztesnek járó serlegért, mellettük kilenc magyar, egy-egy török, olasz és bolgár egység indulása várható a hat gyorsasági és egy városi (Kovászna) szuperspeciál szakaszból álló viadalon.
Sajnos, ez alkalommal sem lesz háromszéki résztvevője a téli ralinak, legutóbb három éve szurkolhattunk helyi pilótának a megyénk legmagasabban fekvő településén zajló autós megmérettetésen. A hétvégi erőpróba össztávja 135,8 km, ebből 81,59 km a mért szakasz. Külön érdekesség, hogy a szombati, Kovászna központjában megrendezendő szuperspeciált az Eurosport hivatalos Facebook-oldala élőben közvetíti.
Az utolsó, 2022-es kommandói verseny a Mitsubishi Lancer EVO IX-cel induló bolgár kettős, Julijan Telijski és Alekszandar Dimitrov sikerét hozta, akkor a 37 elstartolt versenyautó közül összesen 34 ért célba.
A rali ideje alatt Kommandón és környékén forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra lehet számítani. További információk az autocrono.ro internetes portálon olvashatók. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.