Országosan egységes próbavizsgát tartanak mától a nyolcadik osztályosok számára. Az első tantárgy a román nyelv és irodalom, holnap matematikából, szerdán magyar nyelv és irodalomból mérik fel a diákok eddigi felkészültségét.
Háromszéken ötvennégy vizsgáztatóközpontban 1854 próbavizsgázóra számítanak, közülük 1311 diák magyar tannyelvű osztályban tanul. Az írásbeli megmérettetés mindennap 9 órakor kezdődik, az osztálytermekbe 8.30 óráig lehet bemenni. A tételek kiosztásától számítva két óra áll a diákok rendelkezésére, hogy megoldják a feladatokat. A dolgozatot a tanuló jelenlétében beszkennelik egy erre kialakított internetes felületre, ahonnan egy program segítségével történik az elosztás a javító tanárokhoz. Az eredményeket február 23-án közlik a diákokkal, de nem hozzák nyilvánosságra. Az osztály szintjén kielemzik a teljesítményt, egyéni beszélgetéseken és a szülőkkel való találkozókon, valamint a tantestületben javaslatokat fogalmaznak meg a hiányosságok pótlására. A tanuló, illetve a szülő kérésére az elért jegyeket be lehet vezetni a naplóba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.