A sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola kispályás labdarúgócsapata a harmadik helyen fejezte be a Kiskunhalason megtartott nemzetközi minifoci Rákóczi Kupa 50. kiírását. A szentgyörgyi együttes 1999 óta rendszeres résztvevője a magyarországi tornának, amelyen korábban – 2008-ban és 2016-ban – két bronzérmet is szerzett.
Péntektől vasárnapig a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum sportterme adott otthont a több évtizedes hagyománnyal rendelkező és nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi Rákóczi Kupa ötvenedik, jubileumi kiírásának. A tizenkét csapatos torna mezőnyében ott volt a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola kispályás labdarúgócsapata is, amely Kovács Emese testnevelő tanár és Simon Edith iskolaigazgató kíséretében vett részt a magyarországi viadalon. Háromszéki, vajdasági, kiskunhalasi, kiskőrösi, gyulai, kiskunfélegyházi, kecskeméti és kiskunmajsai iskolák alakulatai mérkőztek meg a dobogós helyezésekért és a legjobbnak járó vándorserlegért.
A szentgyörgyi fiúk számára döntetlennel indult a kupa, pénteki első meccsükön 1–1-et játszottak a kiskőrösiekkel, majd 6–1-re győzték le a magyarkanizsaiakat. A szombati nap rosszul kezdődött a berdés legényeknek, 4–2-re kikaptak a kecskemétiektől, de aztán 2–0-ra verték a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumot, 2–1-re a házigazda II. Rákóczi Ferencet és a rájátszás első körében 3–1-re a szintén halasi Dékáni Árpád Technikum, Szakképzési Centrumot. A vasárnapi elődöntőben a II. Rákóczi Ferenc visszavágott a csoportbeli vereségéért, és 3–1 arányban bizonyult jobbnak a háromszékieknél, akik a kisdöntőben 3–1-re legyőzték a Kecskemétet képviselő Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda alakulatát.
A szentgyörgyiek a bronzérem mellett három különdíjat is bezsebeltek: kettőt azzal, hogy Vajna Szabolcs Roland a kupaviadal legjobb mezőnyjátékosa és a jubileumi erőpróba 50. góljának szerzője volt, míg Kolcza Dávid Attilát választották a legjobb külföldi játékosnak.
A Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola csapata: Dósa Csongor, Karácsony Gellért, Vajna Szabolcs Roland, Antal Loránd, Bartha Roland, Fejér Márk Ádám, Udvardi Balázs Róbert, Ilyés Roland Pál, Kolcza Dávid Attila, Lázár Mátyás.
A végeredmény: 1. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum (Kiskunhalas), 2. Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium (Kiskunfélegyháza), 3. Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.