A kormánypártok nem gondolták végig a prefektuscsere következményeit — véli Albert Álmos, az RMDSZ területi elnöke, aki szomorúnak és elfogadhatatlannak nevezte a kormány román prefektus kinevezéséről szóló döntését. Az RMDSZ megyei operatív tanácsa hétfőn reggel ül össze, és dönt a következő lépésekről. A hét végén Marosvásárhelyen az Ezüstfenyő-díjak átadásakor más megyék RMDSZ-es vezetőivel, a szövetség csúcsvezetésével is egyeztetnek, és a vélemények összegzése után alakítják ki a helyi álláspontot — fogalmazott Albert Álmos.
Az RMDSZ területi elnöke korábban kilátásba helyezte, hogy a magyar vezetők leváltása esetén utcai tüntetésre szólítják fel a lakosságot, most fontolgatják ennek időszerűségét, illetve számba vesznek más tiltakozási lehetőségeket is. Albert Álmos szerint a további lépések meghatározásakor figyelembe kell venniük azt is, a megyében az elmúlt kilencven évben nem fordult elő, hogy ne legyen egyetlen magyar sem a megye vezetőségében. Most a két alprefektusi tisztséget a D-LP kapta meg, György Ervint kormányfelügyelővé nevezték ki, így kényszerpályára helyezték, tehát nagy az esélye, hogy az alprefektusok is románok legyenek. Ezt kell megakadályozniuk — hangsúlyozta a területi elnök, aki elképesztőnek nevezte a kialakult helyzetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.