Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét, mely a belváros egyik legimpozánsabb, egyben legrosszabb állapotban lévő műemlék épülete.
A kolozsvári Főtéren álló impozáns ingatlan homlokzatát pár éve felújították ugyan, de belül leromlott az állapota, évek óta üresen áll. Az RMDSZ helyi frakciója már 2020-ban azt javasolta a városvezetésnek, hogy vásárolja meg az értékes épületet és alakítson ki benne kulturális központot, és ma is úgy véli, hogy az önkormányzatnak élnie kell az elővásárlási jogával. „Amint megkapjuk a hivatalos értesítést, kezdeményezni fogjuk, hogy az önkormányzat egy tárgyalóbizottság révén vásárolja meg” – nyilatkozta Oláh Emese alpolgármester. Hozzátette: tudomása szerint Emil Boc polgármester álláspontja is ugyanez. Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere a helyi sajtónak január végén úgy nyilatkozott: az önkormányzatnak jelenleg lenne pénze, hogy az épület eladása esetén éljen elővásárlási jogával. A polgármesteri hivatalnak erre 2013-ban is lett volna alkalma, de akkor nem kívánt élni vele, sokallta az ingatlanért kért összeget.
Az egykori szálloda megvásárlása azután lett újra téma, hogy a magyar állam által finanszírozott Sapientia Alapítvány megvásárolta a Főtér másik oldalán található egykori Központi Szállodát (Melody Hotel). A román sajtó akkor a tulajdonosra hivatkozva arról cikkezett, hogy a magyar államhoz közel álló cégek a New York Szálló épületére is ajánlatot tettek. Kolozsvár egyik legpatinásabb épülete, amelynek földszintjén, a New York Kávézóban egykor a város irodalmi élete is zajlott, közel két évtizede áll kihasználatlanul. Az ingatlant 2013-ban egy Ioan Bene kolozsvári üzletember érdekeltségébe tartozó cég vásárolta meg, azóta a vállalkozót adócsalásért letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a cég ellen csődeljárást kezdeményeztek. A Făclia című kolozsvári lap február elején azt írta: a cég ellen csődeljárás indul, miután a kolozsvári ítélőtábla jogerős ítéletében megerősítette a Kolozs megyei törvényszék tavaly márciusban hozott erre vonatkozó alapfokú ítéletét. A Napocamin Kft. csődje a tulajdonában lévő ingatlanok eladását is jelenti, így a New York Szálló is gazdát cserélhet, és a kolozsvári önkormányzat élhet elővásárlási jogával – írta a lap. A polgármesteri hivatal mellett a művelődési minisztériumnak és a Kolozs megyei önkormányzatnak is elővásárlási joga van, de eddig csak a városvezetés jelezte érdeklődését.
A New York Szálló a város egykori neves főépítésze, Pákei Lajos tervei alapján épült 1893–94-ben. A 8500 négyzetméteres hasznos területű, négyszintes épületben egykor 105 szobás szálló, majd az 1950-es években egyetemi kollégium működött. Az épület az 1960-as évektől 2005-ig immár Continental Szálló néven fogadta a vendégeket. 2004-ben a gyulafehérvári Ardeleana Kft. tulajdonába került, mely nem fektetett pénzt az épületbe, így fokozatosan leromlott az állapota. Jelenlegi tulajdonosa az elmúlt években tataroztatta a homlokzatot, Kolozsváron ugyanis többszörös ingatlanadót kell fizetni az elhanyagolt külsejű ingatlanokért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.