Bocsánatot kért Marcel Ciolacu kormányfő az Olaszországban élő románoktól azért, mert valamikor el kellett hagyniuk Romániát, és kijelentette: a hazaköltözők egy része „bizonyos ágazatokban” ugyanannyit vagy még többet kereshetne itthon, mint Olaszországban; elismerte viszont, hogy a közszolgáltatások – egészségügy, oktatás – terén Romániának „még vannak tartozásai”.
Beszélt a hazai munkaerőhiányról és a helyreállítási tervről, és kifejezte reményét, hogy lesznek, akik legalább egy időre hazajönnek. Olaszországban több mint egymillió román állampolgár él, átlagéletkoruk 34–35 év. Olaszoroszági útja során Marcel Ciolacu kormányfő magánkihallgatáson volt Ferenc pápánál, találkozott a Máltai Lovagrend nagykancellárjával, Giorgia Meloni miniszterelnökkel, Roberto Gualtieri római polgármesterrel és az ottani román közösség képviselőivel is, és közben koalíciós partnereinek is üzengetett Romániába: kijelentette, hogy azonnal lemond, ha a Nemzeti Liberális Párt kilép a kormányból (hozzátette azonban, hogy a Nicolae Ciucăval folytatott beszélgetései alapján ezt a forgatókönyvet kizártnak tartja), a választások összevonásáról pedig azt nyilatkozta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a koalícióban az idei összes választás menetrendjéről megállapodás születik. Ezzel Nicolae Ciucă PNL-elnöknek válaszolt, aki szerdán arról beszélt, hogy számít a PSD rációjára az önkormányzati és EP-választások összevonásáról szóló pénteki találkozón, csütörtökön pedig Facebook-bejegyzésben kérte koalíciós partnereit, ne feledkezzenek meg arról, hogy a politikai és társadalmi stabilitásért léptek közösen kormányra.