Általános ellenőrzést rendelt el az oktatási minisztérium ellenőrző szerve a részben leomlott székelyudvarhelyi diákotthon kapcsán a Tamási Áron Gimnáziumban, a vizsgálatot március második felében folytatják le – közölte tegnap Hargita megye kormánybiztosi hivatala.
A prefektúra közleményében a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnál december 18-án történt, két tizenéves halálát okozó tragédia körülményeit vizsgáló bizottság pénteki üléséről számolt be. A Hargita megyei tanfelügyelőség tájékoztatása alapján közölték: elkészült az oktatási minisztérium ellenőrző szervének jelentése, amelyben félévi beszámoló elkészítését kérik a tanintézetben végzett valamennyi tevékenységről, illetve általános ellenőrzést rendeltek el. Azt is írták, hogy a tanfelügyelőség fegyelmi bizottsága elvégezte a saját hatáskörébe tartozó eljárások betartásának ellenőrzését, a vezető tanács jövő héten elemzi a jelentést.
A Hargita Megyei Építési Felügyelőség közlése szerint a diákotthon körüli területről elhordták a törmeléket, és a belső tér biztonságossá tétele is megtörtént. A külső megerősítési munkálatok folyamatban vannak: eddig elkészültek az épületszerkezet alátámasztó állványai, a diákotthon és a bejárati út közötti lejtőt is megerősítették. A külső munkálatok jövő héten fejeződnek be – írták. „A bentlakás felújításához új építési engedélyre lesz szükség műszaki szakvélemény és műszaki helyreállítási terv alapján” – írja a közlemény, amely szerint továbbra is felügyelik az épület biztonságossá tételének folyamatát.
A prefektúra szerint Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalában is lezárult az építési engedély kiadására vonatkozó ellenőrzés: fejenként 10 ezer lej bírságot róttak Gálfi Árpád polgármesterre, a polgármesteri hivatal főjegyzőjére és főépítészére.
Gálfi Árpád pár napja közösségi oldalán azt írta: az építési felügyelet azt kifogásolta, hogy az udvar területrendezésére vonatkozó építési engedélynek nem volt az illetékes hatóság által készített és ellenőrzött műszaki terve. A diákotthon udvarán ugyanis van egy szolgalmi út, de magánterületen áll, és alkalmi forgalomra szánták, nem pedig közhasználatra tervezett közút, ezért nem vonatkoznak rá ugyanolyan előírások – érvelt a polgármester. Azt írta: kifizetik a bírságot, de elutasítják a vádakat, ezért bíróságon támadják meg a jegyzőkönyvet. Az elöljáró azt is írta, hogy „egyesek” a romániai választási időszak miatt „mondvacsinált, formai indokokkal más érdekek szerint próbálják alakítani a vizsgálatokat”.
A Székelyhon beszámolója szerint a bírságról a székelyudvarhelyi képviselő-testület pénteki ülésén is szó esett. Ezen Gálfi Árpád arról is tájékoztatta az önkormányzati képviselőket, hogy törvényességi okok miatt egyelőre nem utalták át a római katolikus egyháznak azt az 1,2 millió lejt, amit a Hargita megyei önkormányzatok ajánlottak fel a diákotthon tatarozására.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes bentlakásépületének megközelítőleg egyharmada dőlt össze december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy, a földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban hunyt el, pár héttel a tragédia után. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében az épület fala mellett az annak leomlását kiváltó árkot kiásatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.