Életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozták az ügyészek hétfőn a bukaresti törvényszéken a Marcel Şerbuc elleni büntetőper utolsó tárgyalásán. A férfit azzal vádolják, hogy megölte és egy bukaresti lakás kanapéjának tárolódobozába rejtette élettársa 12 éves kislányát.
Az áldozat hozzátartozóinak ügyvédje, Adrian Cuculis a tárgyalás után a sajtónak elmondta, hogy a vádlott beismerte tettét, és azt kérte, hogy ne kötelezzék kártérítés kifizetésére. Az utolsó szó jogán Marcel Şerbuc kijelentette: nagyon sajnálja, és egész életében bánni fogja, amit tett.
A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet tavaly június 3-án találta meg egy bukaresti lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant. Az ügyészség hivatalból eljárást indított az ügyben. Az Igazságügyi Orvostani Intézetben végzett genetikai vizsgálat nyomán kiderült, hogy a holttest egy 12 éves, erőszakos halált halt lányé. Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították az apja genetikai adataival.
A lány eltűnését a biológiai apja jelentette a rendőrségen májusban. A gyermek korábban az anyjával és annak élettársával, Marcel Şerbuc-kal élt egy tömbházlakásban Bukarest 4. kerületében.
A gyilkosság után a gyermek anyja és az élettársa is elmenekült Romániából. A nő később önként visszatért az országba az ügyészségi kihallgatásra. A nemzetközileg körözött férfit Hollandiában tartóztatták le, és augusztusban került vissza Romániába. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.