Szomorú kedd volt a múlt heti. Zágonban örök nyugalomra helyezték (helyeztük) négyszeres olimpiai, kétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnokunk, Szabó Kati édesapját, aki „hűséggel" követte a négy évvel korábban elhunyt feleségét... Az az udvar, az a ház, mely a közelmúltban még nevetéstől hangos zarándokhely volt — Európából, az anyaországból, hazánkból érkezett sportbarátok, a Los Angeles csillagára kíváncsiak, franciák, németek, olaszok, osztrákok, magyarok, románok adták át egymásnak a kilincset —, most hirtelen kihalttá, a csend ijesztő birodalmává vált. Most, amikor egyszerűen nem lehetett eldönteni, hogy a csend vagy a döbbenet nagyobb.
Kint, a temetőben, miután már virágkoszorúk alá került a koporsó, s a mély hallgatásból lassan kilépett a gyászoló gyülekezett, ott, a temető kapujában az autóra várva ketten-hárman is megfogalmazták: Vajon mi lesz Katika éremgyűjteményével, trófeáival? Mi lesz?... A kérdés ott kint, a temető kapujában választ nem kapott. Nem is kaphatott.
Napok múltán újra előlopakodott a kérdés: mi lesz?...
De mi? Nem tudom. Sejtelmem sincs. Nevek sorakoznak fel emlékeim filmszalagán: Eger, Cegléd, Tapolca, Szeged, Kaposvár... csak néhány név azon magyarországi városok közül — Budapestet most nem is említem nemzeti intézményével —, amelyek ottjártamkor elkápráztattak sportmúzeumukkal. Volt ott minden: érem, serleg, fénykép, oklevél, relikvia... Végignézve azokat, sporttörténeti pillanatok, győzelmek emléke elevenedett fel bennem. Mindenik sportmúzeum után csak azt fogalmazhattam meg: Ilyen emlékeink nekünk is vannak. Az az ember, aki Európában elsőként repülte túl a bűvös kétméteres álomhatárt, Baróton született, akárcsak az a labdarúgóedző, akinek eredményeiről az egész világon beszéltek, nekünk is volt olyan maratoni futónk, akinek ököllel kellett utat nyitni az athéni stadion bejáratánál, hogy beszaladhasson a célba... Nekünk is volt labdarúgó-aranycsapatunk, mely két hétig A-osztályosnak mondhatta magát... Háromszéki volt adott pillanatban a világ legjobb kézilabdakapusa, sokszoros világbajnok kézilabdázóink (kézilabdázóink, és nem kézilabdázónk) vannak, világválogatott röplabdázónk is van, Zágonból emelkedett az olimpiai játékok egére Los Angeles csillaga... Hosszú, nagyon hosszú azoknak a sportolóknak a névsora, akik oly sokat tettek Háromszék, Kovászna megye hírnevéért. Ezek mindenike ha csak egy-egy képet, egy-egy érmet, egy-egy serleget, egy-egy relikviát adna, három teremre való anyag gyűlne össze.
Meggyőződésem, adna is mindenik, ha volna rá igény, ha volna egy sportmúzeum megalakítására, életre hívására életképes igény. Ha azt mondaná a megye, a város: itt van ez az épület, itt vannak ezek a termek, tessék, csináljunk sportmúzeumot! Sportmúltunk, hagyományunk megérdemel egy sportmúzeumot! Hadd legyen, mi emlékeztessen neves, világszerte ismert sportembereinkre, dicső sportsikereikre, akik, amelyek követendő példaként álljanak fiaink, leányaink, unokáink előtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
