A bölöni farsangnak nagy híre van. Megérdemelten – mondhatjuk –, mert régi szokást őriznek. A „cigányok” a legszínesebbek: keskeny rongydarabokból készült jelmezben, arcukat báránybőr maszkurával elfedve, gépjárművet és járókelőt megállítva, adományt „kérincsélve” tesznek azért, hogy kiteljen az ünneplőket kísérő rezesbanda díja, s maradjon a báli költségekre is. A lovakat vezető és a menet rendjére vigyázó „csendőrök” priccses nadrágot, fekete posztókabátot, fekete-piros szalaggal átkötött bundasapkát és bőrcsizmát viselnek, ami igencsak látványos.
A leghuncutabbak viszont a lovakat megülők. Hogy éppen legényt vagy leányt lát-e a farsangra érkező vendég, azt döntse el ki-ki maga. Mert nem egyértelmű a dolog. Akad, aki lánynak néz ki, de vajon azt rejt-e a fátyol? Nem csak a lány keze esetlen, s lett ügyetlen a smink? A legény meg miért olyan vékony derekú, a serkenő bajusz és szakáll helyett miért szemkihúzó ceruza rajzolta a borostát? Aki azt hinné, szokást szegnek a bölöniek azzal, hogy farsangi időn kívül űzik el a telet, nagyot tévednek. Az unitárius községben amúgy sem számít a böjt, annál inkább a bevett rend, mely szerint február végén ülik meg a jeles alkalmat. A háttérben még rengeteg a munka. Napokon át dolgozik a falu hagyományápolás iránt elkötelezett széles rétege. Ebbe a közös ténykedésbe lestünk be órányira Vargyasi Levente fotográfussal.
Össze kell fogni a munkát
A farsangi felvonulás előtt pontosan egy héttel, szombat este hat után nyitunk be az unitárius közösségi ház ajtaján. A tágas helyiségben nagy a zsongás. A bal oldali hosszú asztal mellett idősebb nők ülnek, a jobb oldalinál az egy-két nemzedékkel fiatalabbak, velük átellenben a nagyon fiatal legények és lányok. (A be nem avatott ember azt hihetné, ez is a szokáshoz tartozik, de nincs rendje az ülésnek, tudjuk meg utóbb.)
Nem bejelentetlenül érkeztünk, fogad hát s áll rendelkezésünkre a szervezést vállaló Bölöni Ifjúsági és Kulturális Egyesület (BIKE) két képviselője, Bíró Hunor Szilárd és Boda Mátyás János.
A szombati összeülés már a harmadik, de még lesz vagy kettő, mert időbe telik, míg mindegyik pár számára elkészül a lovak dísze. Az idén mindössze öt pár lesz. Szokás szerint elöl megy a vőlegény és a menyasszony, aztán a magyar, a székely és a huszárpár, majd Rákóczi és asszonya. A lovak díszeinek színei pedig találnak a lovasok ruháihoz. A magyaroknak piros-fehér-zöld, a székelyeknek tiszta piros, a huszároknak kék-fehér, a nagyságos fejedelemnek pedig piros-fehér jár. A BIKE-s fiatalok szüleiktől tudják, a múlt rendszerben voltak olyan esztendők, amikor egységesek voltak a koszorúk. Egységesen fakók voltak az újságpapírból készült díszek, mert szép krepp-papírt egyszerűen nem lehetett kapni, még megfelelő protekcióval sem...
Egy-egy alkalommal legalább négy órát tölt jókedvű munkával a társaság. Jókedvvel, mert ide senki se hozza magával gondját-baját, illetve ha mégis, egészen biztosan elűzik itt – állították a legények. Van is mivel! Az ilyen alkalmakra az a pár, amely számára készülnek a díszek – most éppen a huszárpár részére kék-fehérben –, hozza a süteményt, a hűsítőt és a kontyalávalót.
Vannak itt történetek
Az idősebb hölgykoszorúhoz lépünk. Az asztal ajtó felé eső részének végén Kisgyörgy Borbála, Sikó Erzsébet és a náluk jóval fiatalabb, de már büszke nagymama, Bucur Hajnal szívesen magyarázza a munkafolyamatot. Fel kell vágni a papírt, széleit kicsit ollóval le kell kanyarítani, hogy se az ujjat, se a papírt ne vágja át, életlen késsel megkaparják úgy, hogy „pöndörödjön”, kicsit ügyesítik még, aztán az alját vékony dróttal kötik össze, s kész is egy levél. Egy virághoz hat-hét levél kell, egy karikára pedig nagyságtól függően száz-százhúsz, de akár százötven is fér. De nem csak két karikát kell megtölteni, jutnia kell a fül mellé a kantárra és az állat farkára is, szalagosan.
Kisgyörgy, született Simon Borbála a legtapasztaltabb közülük. Először egy unokatestvére számára vett részt a koszorúkészítésben. Az egykor húszéves legény most hatvannégy elmúlt, szóval könnyű utánaszámolni… Nemzedékeken keresztül átível ott is a hagyományápolás, árulja el: annak unokája számára éppen egy nappal korábban készítették el a díszeket.
Emlékeket is őriz ezekről a foglalatosságokról. Telefonján mutatja, a közösségi oldalra fel van téve egy fénykép, amely húsz éve készült. Társai is tele vannak farsangi történetekkel. Arról mesélnek, milyen volt lánykorukban – akad, aki a hatvanas-hetvenes évekre is emlékszik –, kik szervezték, mikor voltak a legtöbben – olyan nyolc-tíz éve tizenkét pár vonult fel! –, mikor és miként próbálták korlátozni a télkergetés ünneplését és mikor sikerült betiltaniuk. Igen, a nyolcvanas évek közepétől a ’89-es változás utánig nem lehetett farsangolni, bánták is eleget.
A koszorúkészítés lassan megy, jó, ha sokan vannak. A virágkészítés technikáját azoktól „az öregektől” tanulták, akik egykoron a halotti koszorúkat papírból készítették. A módszer ugyanaz, mint régen, csak a gyertyába való mártás marad el, mert nem lényeges, hogy kemény legyen a virág. A kötés maga is lassúbb volt néhány évtizeddel ezelőtt: nem akadt mindig vékony, könnyen hajló drót, rádióból és ki tudja, honnan kellett kinyerniük a rézdrótot.
Huszárok, lóra!
Az egyik huszár Ferencz Ákos lesz. Harmadszor öltözik a tizennyolc esztendős legény. Tavaly és tavalyelőtt székely leány volt, idén huszárlegény lesz. Mondhatni, a véletlen hozta ezt így, mert amikor jelentkezett, a többit már választotta más, de nem bánja, hogy így történt. Sőt! A huszártól elvárható lenne, hogy értsen a lóhoz. Nos, ő éppen kivétel, rendszeresen nem lovagol, de évente egyszer szívesen ül nyeregbe.
Ákos édesanyja, Ferencz Katalin állítja, nem egyszerű részt venni a készülődésben, majd a menetet végigkínálni, de örömmel végzi a feladatot. „Nem könnyű, de semmiképp sem teher, sőt, öröm, hiszen ha a gyerek öltözik és hagyományt ápol, azt jelenti, fontos neki a közösség” – mondotta.
Az ő dolga az, hogy részt vegyen a koszorúk elkészítésében, járuljon hozzá „a gyerek” kiöltöztetéséhez, majd otthon várja a vendégeket. Idén kürtőskaláccsal fogadja az ünneplő sereget, melléje forralt bor lesz. A kürtőskalácsot vásárolni fogja, a bort ő készíti elő, hogy reggel ne kelljen vele bajlódnia. Korán reggel ott lesz a központban, a sereget elkíséri a parókiákhoz, aztán indul haza, mert a bort fel kell melegíteni – avat be a részletekbe.
A család férfi tagjának is akad tennivaló. Neki kell elkészítenie a vaskarikát, mivel nem lovas gazdák, hát kölcsön kell kérnie egyet, azt meg fel kell készítenie.
Van itt utánpótlás
A legkisebbek csoportjában lányok és fiúk vegyesen ülnek, papírt pöndörítenek. Nem mindig koronázza siker a próbálkozást: egy hölgy visszavisz néhány általuk készített levelet, s felhívja a figyelmüket, mi a hiba. Nem ellenkeznek, szó nélkül megfogadják a tanácsot. Elég tartózkodóak az ismeretlen felnőttekkel szemben, de azért annyit sikerül kipréselnünk belőlük, hogy idővel ők is szeretnének öltözni. Talán már jövőre fog – ígéri hangjában némi feltételes móddal az egyik legény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
