Kiadták a családnak Alekszej Navalnij holttestét. A hírt a Kreml legkeményebb kritikusának szóvivője jelentette be. Azt még nem tudni, hogy Navalnijt mikor és hogyan temetik el.
A távoli sarkvidéki büntetőkolónián február 16-án meghalt Alekszej Navalnij édesanyja múlt héten megindító üzenetben kérte Putyin elnöktől fia holttestét. Nem ő volt az egyetlen, aki ezt követelte, csaknem hetvenezer orosz állampolgár küldött hivatalos megkeresést az ügyben az orosz Nyomozó Bizottságnak. Közben Oroszországban és a világon egyaránt nőtt a felháborodás amiatt, ahogy a hatóságok kezelték az orosz ellenzék vezetőjének halálát.
A hatóságok állítólag ultimátumot adtak Ljudmila Navalnajának: azt mondták neki, hogy vagy vállalja a „titkos”, vagyis a nyilvánosság kizárásával megrendezett temetést, vagy ott temetik el a fiát, ahol meghalt – a Sarki Farkas börtöntelepen. Erről maga Navalnaja számolt be, miután csütörtökön, hat nappal Navalnij halála után megnézhette a holttestet. Azt is hozzátette, hogy nem volt hajlandó tárgyalni a hatóságokkal.
Navalnij szóvivője, Kira Jarmis az X-en köszönetet mondott mindenkinek, aki követelte a holttest kiadását. Azt írta, hogy a temetés körülményei még nem világosak: „nem tudjuk, hogy a hatóságok beleavatkoznak-e abba, hogy a család akarata szerint történjen ez, úgy, ahogy Alekszej megérdemli”.
Szombaton, még a holttest átadása előtt Navalnij özvegye, Julia azzal vádolta Vlagyimir Putyint, hogy „túszként” őrzik néhai férje holttestét, és követelte annak feltételek nélküli átadását. Ismét hangot adott annak a véleményének, hogy az orosz elnök áll a férje halála mögött. A Kreml tagadta a vádakat és hisztérikusnak nevezte a Navalnij halálát követő nyugati reakciókat.
A 19 éves börtönbüntetésének letöltése közben elhunyt Navalnij halálának körülményei tisztázatlanok. Halotti anyakönyvi kivonatában mindazonáltal az áll, hogy természetes halállal halt meg 47 évesen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.