Magyarország készen áll, hogy folytassa az együttműködést a visegrádi országokkal – jelentette ki a magyar miniszterelnök a V4-ek keddi csúcstalálkozója után Prágában. Orbán Viktor azt mondta: bár az orosz–ukrán háborút különbözőképpen ítélik meg, a közös ügyekben van lehetőség az együttműködésre. A kormányfő példaként említette a migráció, az energiabiztonság, az ukrán gabona és a brüsszeli adóharmonizációs törekvések kérdését, amelyekben hasonló a visegrádi országok álláspontja.
Az előzetes tervek szerint az energiabiztonság, az Európai Unió stratégiai célkitűzései és az illegális migráció megelőzése szerepelt a főbb témák között, de végül mégis az ukrajnai háború volt a központi téma.
„Vannak köztünk eltérések, és ezek az eltérések nem változtak, ezek olyan különbségek, amelyek közismertek, de megállapítottunk olyan témákat is, amelyek miatt van értelme az országaink közötti együttműködésre” – fogalmazott a cseh államfő, aki kifejtette: két dologban is megállapodtak. „Az egyik, hogy az orosz agresszió a nemzetközi jog megsértése. A másik pedig, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége” – mondta Petr Fiala cseh miniszterelnök. Leszögezte: minden eszközzel támogatni kell Ukrajnát, beleértve a katonai segítséget is.
Egyetértett vele lengyel kollégája is, aki kijelentette: nem szabad megfeledkezni arról, mi volt az alapja a V4-eknek. Donald Tusk ezután arról beszélt: országa nagy elszántsággal segíti Ukrajnát a harcokban.
A szlovák kormányfő már más véleményen volt. Robert Fico azt mondta, hisz abban, hogy a helyzetet nem katonai segítségnyújtással kell megoldani. Szerinte mindez csak megnyújtja a háborút, ehelyett szerinte azonnal fegyverszünet kell.
A V4-ek alapja a szabadság volt és a szabadság marad – jelentette ki a magyar miniszterelnök a csúcstalálkozó után. Orbán Viktor azt mondta: a magyar álláspont változatlan, mielőbbi béketárgyalásokra van szükség, enélkül a háborúnak nem lesz vége.
„A magyar álláspont világos: mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába se katonával, se katona nélkül. Viszont minden segítséget megadunk, ami ezen innen van. Humanitárius segítséget, harctéri orvosok, nem fegyveres orvosok kiképzését, a menekültek befogadását, az ukrán energiarendszer működtetését, helyreállítását, és sorolhatnám tovább. Úgy látom a mai tanácskozás után, hogy az ukránoknak nyújtandó segítségben meglévő véleménykülönbség ellenére van értelme a V4-ek együttműködését folytatni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán a találkozón arról is beszélt: a négy országnak nagyon sok olyan közös érdeke van, amelyet együtt sokkal sikeresebben tud képviselni Brüsszelben, az Európai Unió intézményeiben, mint külön-külön. Példaként említette az illegális migrációt, ahol azonos vagy nagyon hasonló álláspontot sikerült kialakítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.