Lövöldözéssel indult, letartóztatásokkal végződött egy rendőrségi akció kedd délután Kézdivásárhelyen. Feltételezhetően kábítószer-terjesztőkön üthettek rajta a belügyisek.
Fültanúk szerint a kézdivásárhelyi Kaufland bevásárlóközpont mellett, a Luther Márton utca környékén három lövés is eldördült, egy másik olvasónk megerősítette, legalább kettőt ő is hallott. A történet a Sinkovits-stadionnál folytatódott: számos rendőr, valamint a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Hatóság (DIICOT) maszkos munkatársai megállítottak egy Kovászna megyében bejegyzett kombi Volkswagen Golf személygépkocsit, amelyből három fiatalembert rángattak ki.
Közben a forgalmat lezárták, így pillanatok alatt nagy kocsisor gyűlt fel mindkét sávon, ugyanakkor jelentős számú bámészkodó követte a nem mindennapi akciót. A rendőrök közül csak a forgalmisták voltak helybeliek, a zömében feliratozatlan és jelzés nélküli hatósági járművek Brassó és Ilfov megyei rendszámot viseltek. A karhatalmiak nagyrészt civil öltözetben voltak.
Az elfogott fiatalembereket alaposan megmotozták, majd megbilincselve autóba tuszkolták, és elszállították őket. Az ügyre visszatérünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.