A Tortoma Önképző­kör e heti, 574. találkozójának megszervezése hosszú időbe került – mondta elöljáróban Demeter Zoltán, a találkozó szervezője kifejtve, hogy a kézdivásárhelyi Columba Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Salamon Ferenc torjai magyartanár A kézdiszéki kisállattartás történetéből című könyve kapcsán már régebben szeretett volna bemutatkozni Baróton. Erre most került alkalom, s úgy gondolta, a találkozóra egyúttal meghívják a helybeli, erdővidéki galambtenyésztőket is, akik szintén egyesületbe tömörülve hódolnak szenvedélyüknek, a galambtenyésztésnek és a postagalambversenyeknek. És nem akárhogyan: a találkozón bemutatott számtalan kupa és serleg volt a tanúja annak, hogy munkájukat odaadással, hozzáértéssel, szeretettel végzik.

A Toll a szélben – Szenvedélyem a galambászat címet viselő előadás így két részre oszlott. Első felében Dávid Pál, Lázár András, Fábián Ilyés és Román János erdővidéki galambtenyésztők meséltek arról, hogyan kerültek kapcsolatba a galambászattal, mióta járnak versenyekre, azok hogyan zajlanak.

Volt, akinek életében már több mint fél évszázada jelen vannak a galambok, úgymond „örökölte” valakitől a tenyésztést, más véletlenül került kapcsolatba a madarakkal: úgy, hogy talált két galambfiókát az úton. Az elmondottak alapján egy dolog azonban közös volt a tenyésztőkben, mégpedig az, hogy a galambokkal való találkozásból örök barátság, de azt is mondhatni, örök szerelem lett. Anélkül ugyanis, hogy valaki ne szeretné ezeket az állatokat, ne szentelné idejének java részét ennek a szenvedélynek, nem lehetne érvényesülni. Ahogy a tenyésztők egyike fogalmazott: nálam első a galamb, második a galamb és harmadik is a galamb.

A galambtenyésztés anyagi ráfordítással is jár – mondták. A tenyésztők évente legalább négy-ötezer lejt fordítanak a galambászatra, megélni csak ebből azonban nem lehet, bár van, akinek ez is sikerül, még itt, Romániában is. Néhány évvel korábban a postagalamb-versenysport hazájában, Belgiumban például 1,6 millió euróért kelt el egy postagalamb. Az erdővidéki tenyésztőknek átlagosan száznál valamivel több galambjuk van, egy-egy galamb értéke valahol 300 és 1000 lej között van – tudhattuk meg.

A postagalambsportban az az érdekes, hogy soha nem tudni, melyik galamb lesz az első, mondták a tenyésztők. Bemutatták a galambórát, amelynek segítségével rögzítik a postagalamb idejét, azaz mennyi idő alatt tette meg az utat a verseny helyszínétől hazáig – mely helyszín adott esetben több mint ezer kilométerre is lehet, említették például Magdeburgot Németországban, ahonnan röptettek, ami Baróttól légvonalban 1225 kilométerre van.

Hogy miként tájékozódnak a postagalambok, az javarészt talány a mai napig, de elképzehetően a Föld mágnessessége, a Nap állása és az orrdudoruk segíti őket, mondták a tenyésztők, hozzáfűzve azonban, hogy az úton azért számtalan veszély leselkedik az állatokra, és bizony gyakran előfordul, hogy egyikük-másikuk elpusztul a repülés során. Nem kis veszélyt jelentenek a galambokra a ragadozó madarak, de az is előfordul, hogy leszállnak pihenni az autópályán és el­ütik őket. Érdekesség, hogy éjszaka nem repülnek, de az is, hogy a postagalambok szerepe kiemelt volt a második világháború során, amikor több ezer katona életét mentették meg hírvivő tevékenységük révén. Akkor más nem is tarthatott postagalambokat, csak a hadsereg. Utána terjedt el tenyésztésük a civil társadalomban is.

A galambok tenyésztése sok időt, odafigyelést igényel, de igencsak idegnyugtató tevékenység, amelyet nagyon lehet és nagyon kell is szeretni, másképp nem érdemes csinálni. Elszórakoztatnak, olykor fél éjszakákat ott ülünk a dúcban és csak nézzük őket – összegeztek a tenyésztők.

Salamon Ferenc, aki a kézdiszéki kisállattartás történetéről könyvet írt, és azt az előadás második felében bemutatta, úgy vélte: a kisállattartás része történelmünknek, már csak ezért is érdemes ismerni, ezen belül pedig az erdővidéki galambászatnak is nagy múltja van. Elmondta, hogy Brassóban már 1927-ben és 1930-ban szerveztek kisállat-kiállítást, amelyeken részt vett egy bizonyos Székely Imre is Barótról, ez fennmaradt, továbbá az is, hogy 1937-ben október 9. és 12. között négynapos kisállat-kiállítást szerveztek Baróton, amely nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy az utolsó két napon esett az eső.

– Az 1937-es baróti kiállítás vakmerő vállalkozásnak tűnt az akkor alig 3000 lelket számláló faluban, de remekre sikeredett, bizonyítva, hogy a székely akarat mindig teremthet meglepetéseket. Ez a mi múltunk, amelyre büszkék lehetünk – hangoztatta a torjai magyartanár, akinek könyvét a helyszínen 30 lejért lehetett megvásárolni.

Az ozsdolai Domokos József, a kézdivásárhelyi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke ezután arról szólt, hogy manapság többnyire a galamb, a baromfi vagy a nyúl meríti ki a kisállat fogalmát, tizenöt aktív tagot számláló egyesületük tagjai is inkább ezekkel foglalkoznak, közöttük díszgalambokkal, holott száz éve még a juh, a kecske vagy a malac is kisállatnak számított.

A hasonló, Columba (latinul galamb – szerk. megj.) nevet viselő kézdivásárhelyi vagy baróti egyesületek aktív tagjainak létszáma nem éri el a két tucatot, de mint az est során bebizonyosodott, lelkesedésük annál nagyobb. Érdemes a baróti galambászokra is figyelnie a közvéleménynek, hiszen a postagalambok is a székely hírnevet, Barót nevét hordozzák a nagyvilágban, a tenyésztőkben pedig az állatok szeretete sportszerűséggel, egy szép elhivatottsággal és végső soron sok más, jó emberi tulajdonsággal párosul.

Demeter Zoltán végül megjegyezte: a fiatalok körében népszerűsíteni kell, s ajánlja a pedagógusoknak, vegyék fel a kapcsolatot az erdővidéki galambászokkal, és az Iskola másként héten szervezzenek velük találkozókat a diákoknak. Minden bizonnyal nem fognak csalódást okozni a gyermekeknek – érvelt a művelődésszervező.

Böjte Ferenc