Megérkeztek az első gólyák

2024. március 11., hétfő, Közélet

Sepsikőröspatakon fényképezték hétfőn az első, fészkére visszatért gólyát Háromszéken – tájékoztatott Kelemen László.

  • Fotó: Téglás Hunor
    Fotó: Téglás Hunor

A Rara Avis Egyesület elnöke jelezte, szervezetük azt a gólyát tartja hivatalosan elsőnek, amelyet a fészkében örökítenek meg. Idén Téglás Hunor fényképezte az első ilyen gólyát Sepsikőröspatakon. A tavasz hírnökeként számon tartott madarak közül többet is láttak már korábban vidékünkön, az előző napokban Illyefalván fényképeztek le egy példányt a mezőn, s szintén a szántón láttak öt gólyát Szentivánlaborfalván, február végén pedig Uzonból jelentették a tavaszi hírnöknek számító madarak visszatértét. Kelemen László érdeklődésünkre elmondta, Háromszékre rendszerint március első tíz napjában térnek vissza az első gólyák, az utóbbi öt-hat évben Bikfalván fényképezték a korai érkezőket fészkükben. Tömeges érkezésükre később, április folyamán számíthatunk – fűzte hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-03-12: Sport - :

Bardoc sima győzelemmel kezdte a tavaszi idényt (Labdarúgás, 4. Liga)

Közel négy hónap szünet után a hétvégén folytatódott a negyedosztályú labdarúgó-bajnokság. A címvédő és listavezető Bardoc hazai pályán kilencgólos győzelmet aratott Csernáton ellen a pontvadászat 14. fordulójában.
2024-03-13: Kultúra - Nagy B. Sándor:

„Keresem a saját utamat”

Pánczél Kata színésznő Kolozsváron nőtt fel, ott végezte az egyetemet is, 2022-ben csatlakozott a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház csapatához. Tavaly nyáron mesterizett a kolozsvári színművészeti egyetem színész szakán, ahol választható tantárgyként tanulta a bábszínészetet. Jelenleg négy gyermekszínházi előadásban és egy 14 év felettieknek szóló egyéni produkcióban láthatja őt a sepsiszentgyörgyi közönség.