A mennydörgés azt mondja: le térdeidre ember, az Isten beszél. A népszava is megdördült és mondá: föl térdeidről rabszolga, a nép beszél! Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Martius 15-dike az. Írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochalis nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, miknek lánczait legközelebb találta.

Martius 15-kén reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni, egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proclamatiót kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, mellyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket; Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kivánjuk: hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura rögtöni eltörlését; felelős ministeriumot Budapesten; évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! Törvényelőtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; kívánjuk: hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; közös teherviselést; úrbéri viszonyok megszüntetését; esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politicai statusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, s bízni önerejébe’ s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

E proclamatio minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép, s kinyilatkoztatá: hogy azt saját manifestumául fogadja el. Ekkor Petőfi Sándor lépe fel, s ezen honfidalt szavalá el a nép között: Talpra magyar! (…) A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának, senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hítta fel közgyűlésre a tanuló ifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn az egyetemi piacz közepén, már ekkor túláradt néptömeg közepett adá elő Vidács P., mikép gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyuladt lángokat eloltogatni. Mondá: hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kaczaj és zúgás.

Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piaczon felolvasá a proclamatiót, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proclamatio első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Länderer és Hecke­nast nyomdájára menvén, hová a rend és béke föntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók: hogy kivánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programmot, s Petőfi felolvasott költeményét censura nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyors sajtó alól ezerével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső daczára szüntelen gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irinyi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi, Vidács, Jókai, s néhányan németül is, mi annak manifestuma: hogy ez ügyet idegen ajkú polgártársaink is fölkarolták.

A déli harangszó egy óráig félbenszakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti museum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel! mondá a nép, Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a museum terén összegyűlt nép elhatározá a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre s kivánatai aláírására felszólítani. A tanácsterem megnyittatott, s tartott nyilvános ülés a piaczra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai, s a tanácsjegyző mondá: hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megczáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondva: hogy már egész délelőtt tanácskoztak e fölött; ezután szónokolt Nyári Pál pestmegyei alispán, s a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok rögtöni életbeléptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak, s az ablakon át a népnek felmutattatának. E pontok azóta minden utczaszegleten olvashatók.

A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta: hogy Stancsics (Táncsics – szerk. megj.) Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán –, miután kimondatott, hogy censurai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kivánata teljesítésére átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlója körül gyűlve, állhatatosan állt jogai kivánata mellett, míg választmánya által kijelenteték: hogy a helytartó tanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, censura eltörlése, sajtó bíróságnak a nép közüli választatása; egyúttal kimondá: hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni: ha azzal maga a nép saját czéljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.

Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől: hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arczokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti cocarda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló. Ez alatt a nép, a megszabadított Stancsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott. (…) A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaiset, és Hunyady László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt. A közönség nagy része óhajtá Stancsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kivánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék.

Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült. Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbe léptetését követelni, s e végre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrséget alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket. A katonai hatóság jelenté: hogy csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komáromba vitetett. Ezt Lederer tábornagy katonai becsületszavára állítá. S az Arsenalt fölnyitni nem akará. Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy 20–25 ezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzék: hogy az Arsenalt feltöri, ha fegyvert nem kap. Ekkor alválasztmány neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egy órai tanácskozmány után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatá meg azon tervezet közzétételével: hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, kik óránként felváltva, mint nemzetőrök az éjjel diadalfényben kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadása a következő napokon fog sürgettetni. Este a két testvérváros ki volt világítva, az utczákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! Az ablakokból nemzeti lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva. Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek.