Valószínű, már maga is unta eddig használt fordulatát, miszerint pont annyi autonómiát biztosít a román állam a Székelyföldön élőknek, mint a caracaliaknak, s minden bizonnyal az is erősítette hetykeségében, hogy idehaza hetvenszázalékos koalíció áll mögötte, s valójában azt tehet majd még egy ideig Romániában, amit nagy úri kedve, hajóparancsnoki tudása és őszélkakassága megenged. Változtathat az ország területi-adminisztratív felosztásán, átgyúrhatja az alkotmányt, újraírhatja a költségvetést, orránál fogva vezetheti népét, pártját, kormányát, parlamentjét. Az csak élénkíti a képet, hogy tudatta Budapesttel, de elsősorban velünk, hogy a Sapientia Egyetem társfinanszírozásához a román állam nem kíván hozzájárulni. Nem azt mondta, nincs most erre pénz — igaz, ez is hazugság lett volna —, hanem azt, hogy a törvény nem biztosít lehetőséget magánegyetemek támogatására. Lehet, rosszul tudja, lehet, nem, de tény, eme újabb kijelentése bizonyítja, hogy számára az erdélyi magyarság csak annyit ér, ahány szavazatot remél tőle. Ezek után találgathatunk, nos, mennyit?

Különben, aki a választások óta eltelt időszak politikai mozgásait figyelte, nem lepődött meg Băsescu budapesti kijelentésein. Az RMDSZ-t szabályosan átverte, új koalíció lehetőségével a liberálisok elárulására biztatta, majd úgy vágta a sarokba a szövetséget és vezetőit, mint az elhasznált felmosórongyot a rendetlen háziasszony. Azóta folyik a politikainak nevezett, de egyre inkább etnikai töltetű tisztogatás. Régiónkban két, összességében alig több mint húsz százalékkal rendelkező, jelentéktelen és formátlan politikai párt — az elnöki és a szociáldemokrata — osztozik a hatalmon. Etikátlanul, pimaszul, ahogyan gazdáiktól tanulták.

Ennek ellenére hisszük, hogy Băsescunak nem lesz igaza. Székelyföldi autonómia egyszer majd mégis lészen, ha nem holnap, holnapután. Csak nekünk kell ebben hinnünk, érte tennünk. Múlékony politikai hatalmak, öntelt államfők a világ menetét nem változtathatják meg, legfennebb kisebb-hosszabb távon eltéríthetik.