A cÃmvédÅ‘ Sepsi-SIC szombatot követÅ‘en ma délután 4 órától ismét megmérkÅ‘zik a Brassói Olimpia csapatával, a zöld-fehérek ezúttal idegenben, a D. P. ColibaÈ™i Sportcsarnokban lépnek pályára a nÅ‘i kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntÅ‘jének második mérkÅ‘zésén. A találkozó játékvezetÅ‘je IonuÈ› Moraru, Andrei Vizitiu és MareÈ™ Plăcintă lesz.
A negyeddöntÅ‘k második mérkÅ‘zésével folytatódik a nÅ‘i kosárlabda Nemzeti Liga jelen idényének rájátszása, a bajnoki cÃmvédÅ‘ Sepsi-SIC pedig ma 16 órától a Brassói Olimpia vendégeként harcolhatja ki a legjobb négy közé jutást. Mint ismert, a párharc szombati, elsÅ‘ felvonását a Zoran Mikes edzette zöld-fehérek egy roppant egyoldalú meccsen 95–53 arányban nyerték meg. A mérkÅ‘zésrÅ‘l sérülés miatt hiányzott a csapat elsÅ‘ számú irányÃtója, az amerikai Morgan Green és a decemberben visszatérÅ‘ montenegrói Jovana PaÅ¡ić, ráadásul úgy tűnik, két kosarasunk ma sem lesz bevethetÅ‘.
A mai lesz a negyvenötödik egymás elleni találkozója a két város csapatainak, ebből összesen 43, sorozatban 34 a Sepsi-SIC sikerét hozta, a kézdivásárhelyi Kozman Krisztát is soraiban tudó Brassó pedig csak egyet nyert meg, azt is még 2015. december 19-én. A szombati negyedöntős párharcot megelőzően a mostani szezonban korábban az alapszakaszban találkoztak az együttesek: az odavágóban 104–54-re, a visszavágóban 103–66-ra győzedelmesedett a sepsiszentgyörgyi alakulat.
Siker esetén – hiányzói ellenére is a Sepsi-SIC a párharc első számú esélyese – lányaink az elődöntőben az Aradi FCC és a Bukaresti Rapid párharcának nyertesével találkoznak és harcolhatnak az újabb döntőbe jutásért.
A további mérkőzések (ma): 12 órától Bukaresti Rapid–Aradi FCC (az első mérkőzésen: 54–76), 17 órától Marosvásárhelyi VSK–Konstancai VSK (az első mérkőzésen: 51–94), 19 órától Kolozsvári U–Târgoviște (az első mérkőzésen: 54–65). A párharcok az egyik fél két sikeréig tartanak.