Illyefalván indította az idei vidéki lomtalanítási akciót a Tega Rt., mely március 18-án a községközpontban, majd 19-én a hozzá tartozó településeken, Aldobolyban, Sepsiszentkirályban és Szalomérban gyűjtötte be a háztartásokban fölöslegessé vált lomokat. A szolgáltató a hatáskörébe tartozó minden településen megszervezi a lomtalanítást, kivétel Sepsiszentgyörgy, ahol a vállalathoz kell fordulni, ha valaki feleslegessé vált hulladéktól akar megszabadulni, illetve leadhatja azt az Energia utcai hulladékudvarban. Fontos tudnivaló, hogy olyan hulladékokról van szó, melyeket a vállalat az alapszolgáltatás részeként nem szállít el.
A hulladékgazdálkodási társaság közleményében jelezte, hogy akárcsak a korábbi években, az akció keretében olyan tárgyakat gyűjtenek össze, amelyeket egyébként nem szállítanak el vidékről, így lehetőség lesz megszabadulni a régi bútoroktól, gumiabroncsoktól, textíliáktól. Begyűjtik ugyanakkor a régi háztartási elektronikai cikkeket is, ezek ellenértékét jóváírják, tehát annyival kevesebbet kell majd fizetnie az ügyfélnek a hulladékelszállításért.
Sepsiszentgyörgyön a többi településre jellemző lomtalanítás nem történik – írják, és kérik, hogy akinek olyan bútora van, amelyre nem tart igényt, ne a szemeteskukák mellé tegye ki, hanem egyeztessen a vállalattal a 0267 310 123-as telefonszámon. A bútorokat és más nagy méretű hulladékokat (kivétel az építkezési) ingyenesen elszállítják a tömbház vagy a ház kapuja elől. Emellett a hulladékudvarban folyamatosan leadható bármilyen háztartási elektronikai cikk, szelektív hulladék.
Lényeges ugyanakkor, hogy 2024-től csak az elektronikai cikkek és a kartonpapír ellenértékét írja le a Tega a hulladékelszállítási számlából, az üveg, a műanyag palackok, illetve az alumínium italdobozok esetében az országos betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) elindításával új szabályokat vezettek be.
A lomtalanítási naptár a vállalat honlapján (tega.ro) megtalálható román és magyar nyelven is. A lajstromot az oldalra látogatva a hulladékelszállítás menüpont alatt találhatják meg az érdeklődők. A főoldalon a szolgáltatások között az első, itt a bővebben gombra kattintva a megnyíló oldalon ez a lista is fellelhető.
A közleményben Máthé László, a vállalat igazgatója a betétdíjas visszaváltási rendszer kapcsán kifejtette: belevágnak a lomtalanításba és a többi időszakos akciójukba, mert itt a tavasz és akarják végezni a dolgukat, ám az idei évet nehezebbé teszi a betétdíjas rendszer bevezetése. Ez leginkább az üveggyűjtést nehezíti meg, ugyanis míg korábban elfogadható áron tudták értékesíteni a begyűjtött üveget, idén nevetségesen kis összeget akartak adni érte. Ennek ellenére nem mondtak le az üveggyűjtési akcióról, mivel „az sincs rendben, hogy nem gyűjtünk üveget, mert nem tudjuk továbbadni”. Arra a megoldásra jutottak, hogy idén 10 kg üvegért adnak egy sört azoknak, akik élnek a leadás lehetőségével. Az akció során síküveget nem vesznek át.
Máthé László szerint a visszaváltós rendszer miatt előfordulhat, hogy jövőre már nem szerveznek üveggyűjtést, mert az emberek maguk fogják visszaváltani, nem lesz már üveg, amit leadjanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.