Ma rendezik a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőinek elődöntőit, majd a győztesek kedden csapnak össze az utolsó három kiadó helyért.
A B ágnak több magyar vonatkozása is van. Egyrészt Izrael a palesztinokkal folytatott fegyveres konfliktus miatt a Szusza Ferenc Stadionban fogadja az izlandi csapatot, míg a másik elődöntőben Ukrajna ellen az a Bosznia-Hercegovina érdekelt, amellyel ősszel a magyar válogatott is találkozik a Nemzetek Ligája élvonalában. Ennek a négyesnek a győztese a kontinensviadal E-csoportjában Belgium, Románia és Szlovákia együtteséhez csatlakozik.
A C ágon a pótselejtezőben egyedüli korábbi győztesként érdekelt Görögország számít nagy esélyesnek, ugyanis előbb a kazah alakulatot látja vendégül, majd ha érvényesíti a papírformát, utána a grúz–luxemburgi párharc továbbjutójához látogat. A másik három gárda még sosem szerepelt Európa-bajnokságon. A kvartettből Eb-re jutó csapat a török, a portugál és a cseh válogatottal mérheti majd össze a tudását Németországban.
Az A ágon a lengyelek azért küzdenek, hogy sorozatban ötödször jussanak ki az Eb-re, ebben először Észtország akadályozhatja meg őket. A négyes másik elődöntőjében a walesi és a finn révén két olyan válogatott csap össze, amelyek szintén játszottak az előző kontinenstornán. Az innen kvalifikációt szerző együttesre nehéz feladat vár majd az Európa-bajnokságon, ugyanis a holland és az osztrák gárda mellett a vb-ezüstérmes francia csapat lesz az ellenfele a D-csoportban.
Európa-bajnoki pótselejtező, elődöntők (ma): * A ág: Lengyelország–Észtország (Varsó, 21.45 óra), Wales–Finnország (Cardiff, 21.45 óra) * B ág: Izrael–Izland (Szusza Ferenc Stadion, 21.45 óra), Bosznia-Hercegovina–Ukrajna (Zenica, 21.45 óra) * C ág: Grúzia–Luxemburg (Tbiliszi, 19 óra), Görögország–Kazahsztán (Athén, 21.45 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.