Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában újabb hazai mérkőzést játszik a Bernd Storck irányította Sepsi OSK, amely a harmadik fordulóban a címvédő FC Farul Constanța csapatát fogadja. A ma 20.30-tól kezdődő találkozót Andrei Chivulete vezeti.
A sepsiszentgyörgyi csapat döntetlennel, míg a címvédő vereséggel hangolt a mai egymás elleni találkozóra. Bernd Storck legénysége hazai közönség előtt osztozott a pontokon a Kolozsvári CFR együttesével (1–1), míg Gheorghe Hagi tanítványai otthon maradtak alul a listavezető FCSB ellen (0–1). A felsőházi rájátszás rangsorában mindössze két pont a különbség a két gárda között: a Sepsi OSK 23 ponttal hatodik, míg az FC Farul 25 ponttal ötödik. A háromszéki és a tengerparti alakulat kilencedik alkalommal csatázik az első osztályban, egyszer remiztek, egyszer a székelyföldi csapat örülhetett, a kétszeres bajnok pedig hatszor diadalmaskodott. Ebben az idényben háromszor csaptak össze, a júliusi Szuperkupa-mérkőzés a piros-fehér mezesek sikerével zárult, aztán az alapszakaszban mindkétszer a Constanța győzött.
„Úgy gondolom, az előző fordulóban az FC Farul jól játszott az FCSB együttesével, akár nyerhettek volna, az első félidőben több lehetőségük volt gólt szerezni. Legutóbb februárban találkoztunk a Constanța alakulatával, akkor szoros küzdelmet követően a hajrában egy vitatott találattal nyert a tengerparti riválisunk. Igyekszünk többet kihozni a soron következő meccsből, szerintem a csapat jó formában van, úgy vélem, legutóbb a Kolozsvári CFR ellen is jól teljesítettünk, ezt pedig szeretnénk folytatni. Hinnünk kell az esélyeinkben, az a célunk, hogy a negyedik helyen végezzünk, mert úgy karnyújtásnyira kerülhetünk a Konferencia Liga-selejtezőt jelentő pozíciótól. A szurkolóink támogatását élvezve magabiztosan kell szerepelnünk, fontos, hogy gólra váltsuk a lehetőségeinket” – mondta Bernd Storck vezetőedző.
A rájátszás 3. fordulójának programja: * playoff: Sepsi OSK–FC Farul Constanța (ma, 20.30 óra), FC Rapid–Kolozsvári CFR (szombat, 20.30 óra), FCSB–Universitatea Craiova (vasárnap, 20.30 óra) * playout: Aradi UTA–FC Botoșani (ma, 17.30 óra), FC Petrolul Ploiești–FC Voluntari (szombat, 17.30 óra), FC Hermannstadt–Kolozsvári Universitatea (vasárnap, 14.30 óra), Jászvásári Poli–FC U Craiova (hétfő, 17.30 óra), Galaci Oțelul–Bukaresti Dinamo (hétfő, 20.30 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.