Több bolti lopás tetteseit azonosította a háromszéki rendőrség, akik a Sepsi Value Centre bevásárlóközpont területén működő ruhaüzletekből emeltek el termékeket.
A hatóság közlése szerint a nyomozás során három 20 és 29 év közötti fiatal került kézre, akik alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy tavaly december közepe és idén március eleje között sport- és más ruházati cikkeket loptak. A rendőrség szerint az elkövetők nem az első ilyen tettnél tartanak, rutinosan kihasználták az elárusítók figyelmetlenségét, eltávolították a termékeken lévő lopásgátló eszközöket, majd egy hátizsákba rejtették a holmit, és fizetés nélkül kisétáltak a boltból. Egy alkalommal fordult elő, hogy a biztonsági személyzet megállította őket, de megszöktek, hátrahagyva a zsákmányt. A rendőrség közlése szerint mindhárman Brassó megyeiek, március 28-án vették őket őrizetbe, egyikük esetében a bíróság harmincnapos vizsgálati fogságot, míg a másik kettő esetében két hónapos hatósági felügyeletet rendelt el. A három fiatal ellen folytatólagosan elkövetett minősített lopás gyanújával folyik büntetővizsgálat. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.