Utolsó felvonásához érkezett a Sepsi-SIC és az Aradi FCC közötti elődöntő, amelynek harmadik mérkőzését ma rendezik a megyeszékhelyi Sepsi Arénában. A 19 órakor rajtoló találkozón Alin Faur, Amalia Marchiș és Matei Bănică fújja a sípot. A másik elődöntőben is az utolsó meccs dönt a finalistáról, döntetlen állásról (1–1) folytatódik a Konstancai VSK–Târgoviște párharc is.
Több mint egy évtized óta nem volt ennyire szoros a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszása, mindkét bajnoki elődöntőben a harmadik, egyben utolsó mérkőzés dönt a fináléba jutó csapatról. Azt már megszokhattuk, hogy a Sepsi-SIC rendszeres szereplője a rájátszásnak, de arra még nem volt példa, hogy a zöld-fehéreknek az elődöntő összes mérkőzését le kellett játszaniuk. A Zoran Mikes edzette alakulat az elmúlt kilenc idényben simán abszolválta a pontvadászat utolsó előtti körét, a 2019–2020-as idényben azonban a koronavírus-járvány miatt nem került sor a Nemzeti Liga rájátszására. Az is tíz éve történt meg legutóbb, hogy a háromszéki együttes kikapott az elődöntőben: a 2013–2014-es szezonban az alapszakaszban első helyezett, de a finálét végül a Târgoviște ellen elvesztő Aradi ICIM 2–0-ra diadalmaskodott a Sepsi-SIC ellen. Bízzunk abban, hogy erre most nem kerül sor, és lányaink egy újabb kiváló teljesítménnyel előrukkolva jutnak be a bajnoki döntőbe.
„Mindenképp nyerni akarunk, és erre készültünk az elmúlt napokban. Tudjuk, hogy az Arad százszázalékos erőbedobással fog játszani ellenünk, de mi bízunk abban, hogy ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét és bejutunk a döntőbe. Itthon mi vagyunk az esélyesebb csapat, ám mindkét alakulat számára óriási tétje van ennek a meccsnek. Mentálisan jól vagyunk, mindenki kész az elődöntő harmadik mérkőzésére, és az utolsó sípszóig harcolunk majd” – nyilatkozta érdeklődésünkre Samoilă Zoltán, a Sepsi-SIC másodedzője.
Mint ismert, a Sepsi-SIC nagypénteken kisebb meglepetésre hazai környezetben 86–79-re kikapott a Háromszékre látogató Aradi FCC-től, majd múlt csütörtökön a zöld-fehérek Boriszlava Hrisztova irányításával 66–55-re diadalmaskodtak a Maros-parti városban, és ezzel döntetlenre hozták az egyik fél két sikeréig tartó párharcot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.