Vasárnap este mutatták be Gidófalván G. Szabó Ferenc helybeli író Zord idők című könyvét, mely a sorban hetedik műve a szerzőnek. Mostani kötetében Gidófalva, Fotosmartonos és Étfalvazoltán I. és II. világháborúban részt vett hősi halottjainak, sebesültjeinek, hadifogságot szenvedett lakosainak életét dolgozza fel, megjelölve nevüket, lakhelyüket, születési évüket, szüleik, testvéreik nevét, hadi rangjukat, rendfokozatukat, elhalálozási, sebesülési évüket vagy a fogságukhoz kapcsolódó adatokat.
Adatbázisokban található pontos levéltári leírásokat és más forrásokat felhasználva könyvében 160 áldozatot örökít meg a szerző. Elmondása szerint ennél több áldozat volt a községben, viszont a magas nyomdai költségek miatt csak ennyit sikerült a könyvbe belefoglalnia.
Az egybegyűlteket Máthé István, a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület elnöke köszöntötte, majd Préda Barna zalánpataki író, néprajzos, hagyományőrző mutatta be a szerzőt és könyvét a tőle megszokott lebilincselő módon. Rámutatott arra: a könyvet olvasva megtudhatjuk azt, hogy a gidófalviak, fotosmartonosiak, étfalvazoltániak „ott voltak Galíciában, Doberdónál, Isonzónál, a román frontokon, védték a hazát a Székely Hadosztály kötelékében, ott voltak Horthy Miklós Nemzeti Hadseregében, a Don-kanyarban”. Ezeknek a derék székely katonáknak állít örök emléket a szerző könyvében – fejtette ki Préda Barna –, és általuk példát is mutat az új nemzedéknek, hogy kötelességünknek érezzük hazánkat szeretni és védeni, de mindezek felett természetesen a béke a legfontosabb.
A kötet megjelenése kapcsán G. Szabó Ferenc elmondta, hogy azt támogatók segítségével a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület adta ki, egy győri nyomdában készült, Préda Barna szerkesztette. A szerző további tervei kapcsán elmondta, hogy jelenleg Fotosmartonos régi családjairól gyűjti az anyagot, mely családok fontos szerepet töltöttek be nemcsak a régmúlt helyi közösségének életében, hanem az egyetemes magyarságnak is meghatározó egyéniségei voltak, továbbá szándékszik összefoglalni a volt gidófalvi termelőszövetkezet eseményeit megalakulásától egészen a rendszerváltásig, távlati terve egy-egy saját novellás- és verseskötet megjelentetése.
Ilyés András Zsolt