Tovább szűkítik a szerencsejáték-szervezéssel foglalkozó cégek mozgásterét: miután tavaly ősszel egy sürgősségi kormányrendelet az adózási feltételeiket szigorította, tegnap – a kormányrendelet parlamenti megerősítése alkalmával – a képviselőház kitiltotta a játéktermeket azokról a településekről, ahol 15 ezer főnél kevesebben élnek.
A szociáldemokrata Alfred Simonis ügyvivő házelnök szerint a gyorsított eljárással elfogadott módosítás révén a „legjobb ügyvédekkel dolgozó” szerencsejáték-ipar elszenvedte az első nagy vereséget a román parlamentben. A lépést ugyanakkor tesztnek is szánják, és a következő időszakban további szigorításokat is terveznek, mert „ez az iparág sok rosszat tesz Romániának, sorsokat, családokat tesz tönkre, szakít szét, emberek halnak meg egyesek kapzsisága miatt”.
A Hotnews.ro hírportál felidézte: Marcel Ciolacu kormányfő nyolc hónapja tett ígéretet arra, hogy kitiltja a településekről a játéktermeket, de a kormánykoalíciót alkotó két párt azóta sem tudott megegyezni az új szabályozásról, az októberben elfogadott sürgősségi kormányrendelet pedig csak adózási szigorításokat tartalmazott. A tegnapi ülésen a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) felszólalói azzal vádolták a kormányoldalt, hogy valójában összejátszik a szerencsejáték-iparral, és érthetetlennek nevezték, miért csak a 15 ezernél kisebb lélekszámú településekről tiltják ki a „félkarú rablókat”.
A szenátus által már elfogadott, már csak kihirdetésre váró törvény azt a (tavaly október óta már hatályos) sürgősségi kormányrendeletet módosítja, amely egyebek mellett (az adóbevételek Romániában tartása érdekében) előírta, hogy csak olyan vállalkozások működését engedélyezik a román szerencsejáték-piacon, amelyeket Romániában vagy az Európai Gazdasági Közösség országaiban jegyeztek be, és amelyeknek van romániai székhelyük. A rendelet betiltotta az alkoholos italok forgalmazását a játéktermekben, és azóta a bárokban sem lehet nyerőgépeket elhelyezni. A tegnap kiegészített új szabályozás a szerencsejátékok reklámozását is korlátozza, a jogszabály előírásainak megszegését pedig 200 ezer lejig terjedő bírsággal sújtja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.