ERDŐIRTÁSSAL VÁDOLJÁK AZ IKEÁT. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában. A Greenpeace vizsgálata megállapította, hogy a svéd vállalatnak bedolgozó cégek közül több is ősi erdőkből származó fát használ fel bútorgyártásra.
A szervezet jelentése szerint az IKEA a romániai Kárpátok utolsó természetes erdeiből szerzi be a fát, beleértve a Natura 2000 védett területek erdeit is, a 140 évnél idősebb erdőkből származó 30 terméket pedig 13 országban árulják. A környezetvédő szervezet szerint a romániai vállalatok és a hatóságok a korlátozások miatt nem hajlandók öreg vagy természetes erdőnek minősíteni, ezért a Kárpátok erdeinek mindössze 2,4 százaléka (1700 négyzetkilométer) védett a fakitermeléstől, habár a hivatalos adatok szerint mintegy 7 százaléka idősebb 120 évnél; becslések szerint azonban Románia az elmúlt húsz évben elvesztette ősi erdőinek felét. Az IKEA azonnali kivizsgálást ígért, szabálytalanság esetén pedig azonnali lépéseket, beleértve a kereskedelmi kapcsolatok megszüntetését is. (Agerpres)
APÓSÁT-ANYÓSÁT IS ELÍTÉLTÉK. Alapfokon három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát. A bíróság elrendelte továbbá 50 000 euró elkobzását G. C.-től, „amely a vádlott által F. H. G. R. bírónak F. H. R. közvetítésével eljuttatott pénzösszeg”. Az ítélet megfellebbezhető. A többrendbeli vesztegetés elfogadása miatt ötévi letöltendő börtönre ítélt Cherecheş feleségének szülei azért kerültek bíróság elé, mert az anyósa az ítélet kimondása előtt 50 000 eurót adott át a veje ügyében illetékes bíró egyik rokonának előlegként; férjét bűnrészességgel vádolják. Maga Cherecheș a jogerős ítélet kihirdetése előtti éjszakán egy rokona személyi igazolványával külföldre szökött; néhány nap után Németországban fogták el, múlt héten pedig Romániába szállították, jelenleg a bukaresti Rahova börtönben ül. (Krónika)
ONLINE DOLGOZÓ HONATYÁK. Jön a kampány, ezért a parlamenti képviselők egy része otthonról dolgozik a nyárig: a képviselőház költségvetési és pénzügyi szakbizottságának mind a 31 tagja testületileg kérte, hogy a mostani törvényhozási ülésszak hátralevő részében – amely június végéig is eltarthat – távmunkát végezhessen. Azaz ne legyenek jelen Bukarestben, a parlament épületében, a bizottság munkálatain. A képviselőház állandó bizottsága jóvá is hagyta a PNL-s bizottsági elnök által előterjesztett kérést, amit azzal indokoltak, hogy közeledik az európai parlamenti és az önkormányzati választások kampánya, ők pedig így a kampánymunkálatokban is részt vehetnek. Nem ők egyedül: az információtechnológiai és távközlési szakbizottság húsz tagja részben online, részben jelenléti, vagyis hibrid üzemmódban fog dolgozni júniusig. Csak nehogy a többi szakbizottság is vérszemet kapjon, mert a végén kiderül, hogy a parlamenti munka kiválóan végezhető online is, tehát nem kell egy halom pénzt rákölteni. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.