Baleset történt kedd délben Sepsiszentgyörgyön, a Tavasz és a Rózsa utcák kereszteződésénél.
A megyei rendőrfőkapitányság sajtóirodája szerint egy 46 éves erdővidéki nő gépkocsijával a Rózsa utcán haladt a városi stadion irányába, és mivel a Tavasz utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget, így összeütközött egy másik gépjárművel. Az utóbbi, Tavasz utcán közlekedő gépkocsi 29 éves vezetője az ellentétes sávon haladt, mert éppen megpróbálta kikerülni az úttesten található sebességkorlátozót. Az ütközés nyomán a férfi gépjárműve kisodródott a járdára. A balesetet követően a sofőrt, egy nőt, illetve egy kiskorút orvosi vizsgálatnak vetettek alá, majd további ellenőrzések céljából kórházba szállították őket. Ugyanakkor a járművezetőket alkoholszondával tesztelték, azonban a berendezés nem mutatott ki alkoholt a leheletükben. A rendőrségi tájékoztató szerint mindkét sofőr járművezetői engedélyét bevonták, a baleset körülményeinek tisztázása érdekében pedig eljárás indult. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.