Hétfőn kihirdette Klaus Iohannis államelnök azt a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.
A jogszabály a felsőoktatást szabályozó 2023/199-es törvény 9. cikke első bekezdését módosítja. A módosítás értelmében a felsőoktatási intézményeknek az oktatási ajánlatuk közzétételekor a tandíj összegét is fel kell tüntetniük, amelyen aztán nem változtathatnak a tanulmányi ciklus ideje alatt.
A szenátus március 18-án fogadta el döntő házként a törvényt, amelynek indoklása szerint az egyetemek évek óta kényük-kedvük szerint növelik a tandíjat egy tanulmányi cikluson belül a térítéses helyeken tanuló diákok számára, s törvényi garanciát kell biztosítani a több mint 170 ezer fizetős helyen tanuló egyetemistának, hogy ez ne történhessen meg. A menet közben megnövelt tandíj sok esetben oda vezet, hogy a diák felhagy tanulmányaival, elveszíti motivációját, vagy egyetemi évei alatt romlik az életminősége – szögezték le a kezdeményezők. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.