Születésnapi beszélgetés a 75 éves Puskás Bálint alkotmányjogásszal, politikussal, közíróvalAmi nincs tiltva, azt szabad...

2024. április 19., péntek, Életutak

Nem ilyen lovat akartunk
‒ 2013-ban jelent meg első könyve:  …nem ilyen lovat akartam. Ha nem ilyent, akkor milyent?...

‒ A ...nem ilyen lovat akartam című könyv megírására a rendszerváltás utáni negatív élmények kényszerítettek. Az 1989-es decemberi események ‒ amelyeknek Sepsiszentgyörgyön aktív résztvevője voltam ‒ megteremtették bennem is, mint sokakban, a szabadság örömét, reményt nyitottak egy új, emberibb, igazságosabb út felé. Már az események első óráiban tagja lettem a forradalmi vezetőségnek, majd néhány nap múlva megválasztottak a Nemzeti Megmentési Front (NMF) titkárának. Lelkesedés és tenni akarás jellemezte napjaimat. Eltelt néhány hét, és megtapasztaltam: nem az a világ születik, amelyről álmodtam. Én egy igazabb, emberibb társadalmat akartam, de az események egészen más irányba vitték Romániát és ezen belül a magyar nemzetközösséget. Egyéni vagy kisebb csoportok érdekei háttérbe szorították a köz javát. Én mást vártam a politikától, és másként láttam a kisebbségi politizálást is. Őszinte, a társadalom javát szolgáló vezetőkre számítottam. Ilyen lovat szerettem volna, de nem így lett!... Közéleti tevékenységem idején végig ragaszkodtam az eredeti elképzeléshez: tenni a közjóért. Engem nem az zavar(t), hogy az erdélyi magyarság több politikai szervezethez tartozik, hanem az, hogy ezek a szervezetek nem fognak össze a nemzeti közösséget érintő fontos kérdések megoldásában. Hegemóniára törtek, pozíciók megszerzéséért versengtek. Mint RMDSZ-vezető gyakran megfogalmaztam az egység szükségességét. Sajnos, az egyéni és a csoportérdekek meggátolták ennek a megvalósítását. A pozíció­kért folytatott harc akadályozza, gyengíti az igazi érdekképviseletet. A ’89-es fordulat utáni romániai politika egésze az, amire azt érzem és mondom: nem ilyen lovat akartam.

‒ Mikor vette észre, hogy azok, akikkel egy tálból cseresznyézik, előbb-utóbb képesek szembeköpni a magot?
‒ Már az első napokban rájöttem: elvárásaim, enyhén szólva, naivak. Tulajdonképpen nem is a cseresznyemag „szembeköpéséről” volt szó, hanem a teljes cseresznyés tál eltulajdonításáról... Bukarestből ilyen feladatokat kaptam: a volt igazgatók megmentése, a kollektív gazdaságok felszámolásának megakadályozása, a volt szekus tisztek hivatalba való visszahelyezése stb. Nem voltam hajlandó ezeket végrehajtani, ezért 1990. január 13-án benyújtottam lemondásomat. A közhangulat nyomására és Csató Béla plébános biztatására ‒ aki azt mondta: ott a helyed, menj vissza és szolgálj! ‒ a lemondást visszavontam. Maradtam. Következtek a marosvásárhelyi márciusi események, amikor újból benyújtottam lemondásomat, és ekkor már nem vontam vissza, mert az akkori vezetők, Ion Iliescu és Petre Roman aljasul átvertek. A márciusi események idején Sepsiszentgyörgyről több ezer ember készült Marosvásárhelyre, amit mi, a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ vezetői igyekeztünk elkerülni. Telefonon beszéltünk a két politikussal, akik megígérték, hogy azonnal lejönnek Sepsiszentgyörgyre, majd Marosvásárhelyre a helyzetet kezelni. Nem jöttek, és én végleg elhatároztam: nem kérek ebből a „lóból”…

‒Sepsiszentgyörgyön kik voltak azok, akikkel a 90-es évek elején szót lehetett érteni?
‒ A kezdetek kezdetén nem voltak politikus barátaim. Központi és helyi szinten több emberrel dolgoztam együtt. Azokkal, akikkel egyformán gondolkoztunk, össze is barátkoztam. Megemlítem Dali Sándort, Orbán Árpádot, Rozsnyai Sándort, Sylvester Lajost, Fodor Pált, Főcze Gyulát. Ők ugyanarra a „lóra” tettek, mint én, és nem változtattak elkötelezettségükön. Az új játékszabályokat azonban Bukarestből diktálták, és több helyi vezető alkalmazkodott; Sepsiszentgyörgyön eleinte ez csak a román politikusokat jellemezte, a magyarok később, a 90-es évek közepén kezdték más-más irányba hajtani a lovat... Ekkor döntöttem úgy: visszatérek a politikai színtérre. Megválasztottak az RMDSZ megyei elnökének.

 

A parlament olyan, mint az ország

‒ Miért az RMDSZ ernyője alatt lépett be a nagypolitikába, a bukaresti törvényhozásba?
‒ Egyszerű: azért, mert alapító tagja voltam, és programja magában foglalta az én politikai krédómat. Meggyőződtem, hogy nemzetközösségünk érdekeit csakis egy etnikai alapokra támaszkodó szervezet tudja képviselni. Más út nincs, s ezt a felvidéki magyarság esete is bizonyítja...

‒ Hogyan tudta képviselni a magyarok érdekeit a legmagasabb román törvényhozásban 1996‒2007 között?
‒ Igyekeztem olyan rendezvényeket szervezni, ahol választópolgáraim problémáit lehetett megvitatni, esetleg megoldani. Nagy visszhangot keltett a szenátus állandó bizottságának kihelyezett ülése Sepsiszentgyörgyön (2000. március 29.). Máig ez volt az egyetlen ilyen ülés. Akkor történt, amikor a román sajtó azt hangoztatta: Kovászna és Hargita megyében még kenyeret sem lehet románul vásárolni... A szenátus itteni jelenléte és az utána megtartott sajtótájékoztató megcáfolta az álhírt. 2006. december 19-én, karácsony alkalmából, székely ruhába öltözött gyermekkórus köszöntötte a parlament tagjait magyar, román és német énekekkel. Nagy siker volt! A 2004-es, kettős állampolgárságról kiírt népszavazás előtt egy héten át kampányoltam Magyarországon Kettős állampolgárság vagy kettős hontalanság című előadásommal. 2005-ben a Zala megyei Fidesz segítségével sikerült hazatelepíteni a II. világháborúban Zalaegerszegen lebombázott szerelvényből kimenekített múzeumi anyagot. Megbízatásom idején sikerült az állami költségvetésből megoldani a történelmi magyar egyházak alkalmazottainak fizetését, jelentős pénzösszeggel támogatni a templomépítéseket, -javításokat. Az EU-csatlakozás előtt (2007. január 1.) tájékoztatási célból több találkozót szerveztem a háromszéki vállalkozók, gazdák, magántermelők számára, a Sapard-program által nyújtotta finanszírozási lehetőséget közreműködésemmel az elsők között kapta meg hat háromszéki település. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, Kató Zoltánnal kezdeményeztük Gábor Áron ágyújának hazahozatalát, ami, igaz, hogy több év után, de végül sikerült. Több település önálló községgé válása és Kézdivásárhely municípiummá nyilvánítása sok örömet szerzett az ott élőknek. Szenátorként, a szenátus alelnökeként vagy titkáraként alkalmam volt belátni a „törvénygyár” kulisszái mögé, és megállapítani, hogy a törvények nagy része egyéni vagy csoportos érdekeket szolgál, nem a közjót. Több esetben sikerült késleltetni olyan törvénytervezetek napirendre tűzését, amelyek nemzeti közösségünk jogait szűkítették (pl. himnuszéneklés, szimbólumok használatának tiltása), majd ‒ politikai egyeztetések által ‒ visszavonni a tervezeteket. Ilyen minőségemben a leglátványosabb húzás ‒ egyben a legbátrabb is ‒ a tanügyi törvény módosítása volt. Napirendre kellett tűzni a tanügyi törvény azon módosító javaslatát, miszerint a kisebbségi oktatásban a tanítók fizetése nagyobb kell hogy legyen, mivel ők több órát tartanak. A törvénymódosítás elfogadásához minősített szavazattöbbségre volt szükség. Több hónapon keresztül halogattuk a voksolást, mert ennyi szenátor a koalíció részéről soha nem volt jelen. Egy alkalommal két fontos, az uniós csatlakozást elősegítő törvényt kellett megszavazni. Minden frakció mozgósította tagjait. Megbeszéltem a szenátus elnökével, hogy „bemelegítésként” szúrjunk be három kisebb jelentőségű törvényt, és e között az egyik legyen a tanügyi törvény módosítása. Ez az eredeti napirend megváltoztatását jelentette, de rövid vita után a plénum beleegyezett. Ülésvezető voltam, és jeleztem az RMDSZ-frakcióknak, hogy gátolják a napirend módosítását... Beindult a „szavazógép”, és a plénum mind az öt napirendi pontot elfogadta, köztük a tanügyi törvény módosítását is. Senki sem tudta, még az RMDSZ sem, hogy tulajdonképpen miről szólnak a „bemelegítő” törvények. A szavazás eredménye: 96 igen és 1 tartózkodás. Gheor­ghe Funarnak valami gyanús volt, utánanézett, és rájött a turpisságra. Cirkuszt csinált, de a törvény már el volt fogadva. Az RMDSZ-es kollégák üdvrivalgásban törtek ki, Markó Béla azt kérdezte: Bálint te, hogy voltál ilyen bátor? Hátha nem sikerült volna… Sikerült!

‒ Mi a véleménye a hazai törvényhozásról?
‒ Több esetben írtam a román „törvénygyárról”. A három
mandátum tanulsága: a parlament olyan, mint az ország, és az ország olyan, mint a népe. Belátható időn belül nem látok reményt, hogy meg lehessen reformálni a román törvényhozást. Jeleztem, hogy a törvények egyéni vagy kisebb csoportok érdekei alapján születnek, és abból kiindulva, mi azt csinálunk, amit akarunk, magyarán: nagyon sok esetben fogadnak el alkotmányellenes törvényeket. Román sajátosság a törvények gyakori módosítása, kibővítése, egyvelegtörvények elfogadása. Pl. a pénzügyi törvénykönyv 503 cikket tartalmaz, amely   2023 folyamán 430 módosításon esett át.

 

Mérleg nyelveként az alkotmánybíróságnál

‒ Hogyan működik az alkotmánybíróság Romániában?
‒ Az alkotmánybíróság kilenctagú testület, amelynek tagjait kilenc évre választják. Ez nem hosszabbítható, nem ismételhető. A kilenc tagból hármat Románia elnöke, hármat a szenátus és hármat a képviselőház nevesít. Minden harmadik évben három bíró távozik és három új bíró jön. Az alkotmánybíróság a törvények és a parlamenti határozatok alkotmányosságát ellenőrzi, és ha alkotmányellenes rendelkezést talál, törli az illető törvényt vagy határozatot. Az alkotmánybíróság döntését nem lehet megtámadni, és általánosan kötelező. Ezek után el lehet képzelni, hogy milyen harc folyik az alkotmánybíróság tagjainak kinevezéséért. Uralni az alkotmánybíróságot – ez tulajdonképpen ellenőrizhetetlen tejhatalmat adna a kormányon lévő pártnak, elnöknek. Elvileg az alkotmánybírók semmilyen pártnak, szervezetnek vagy cégnek nem elkötelezettek. De létezik az úgynevezett politikai szimpátia, amely megnyilvánulhat a politikai hátterű, politikai érdekeket képviselő ügyekben.

‒  Gyakran lehetett hallani, hogy ön volt a mérleg nyelve a testület döntései során...
‒ Az alkotmánybíróságban eltöltött kilenc év alatt négy olyan év volt, amikor négy bíró a Băsescu-vonal támogatója, négy bíró a szociáldemokrata párt támogatója volt, és én, a kilencedik az úgynevezett „semleges”, akin nem lehet eligazodni, mert hol ide szavazott, hol oda… Így lettem négy éven át a mérleg nyelve. Elmondtam akkor is, és most is fenntartom: nekem nem volt sem politikai, sem más irányú elkötelezettségem. Az RMDSZ soha nem kért tőlem semmit, és ha néha felmerült a vezetőségi üléseken, hogy „beszélni kéne” velem, Markó Béla mindig azt mondta: Bálint tudja, mit kell csinálnia, azért küldtük oda. Így mindig a lelkiismeretem szerint szavazhattam. A román sajtó szemében ebben a négy évben hol nemzeti hős, hol nemzetáruló voltam, aszerint, hogy az illető döntést hogyan értékelték. Ilyen címmel jelentek meg a román sajtóban kommentárok: Románia sorsa Puskás bíró kezében van, vagy A román demokrácia léte egy magyartól függ.

‒ Mint szenátor és alkotmánybíró hol járt a nagyvilágban?
‒ Közéleti tevékenységem során alkalmam volt sok nemzetközi találkozón, konferencián, értekezleten részt venni. Több mint 40 országban jártam, hogy csak a távoliakat említsem: Kína, Dél-Afrika, Kenya, India, Kuvait, Algéria. Több alkalommal voltam nemzetközi értekezletek ülésvezető elnöke. Sok állam vezetőjével találkoztam: miniszterelnökkel, külügyminiszterrel, kancellárral, királlyal. Hogy csak néhányat említsek: Vladimir Putyin, Li-Peng (kínai), Johannes Rau (német), Rudolf Schuster (szlovák), Viktor Juscsenko (ukrán), Jacques Chirac (francia), Tony Blair (angol), Joschka Fischer (német), a dán, a holland, a svéd, a marokkói király. Érdekességként megjegyzem, hogy Rudolf Schuster szlovák elnökkel és Joschka Fischer német külügyminiszterrel magyarul beszéltem. A szenátus alelnökeként több alkalommal vezettem a romániai küldöttséget az EU-előtárgyalásokon. Gondolom, jó pont volt Románia számára, hogy egy magyar méltatja az elért eredményeket és vázolja a terveket. Ilyen minőségben tagja voltam a román küldöttségnek (Ion Iliescu elnök, Mircea Geoană külügyminiszter és jómagam) az orosz–román alapszerződés aláírásánál. (Érdemes elolvasni a ...nem ilyen lovat akartam könyv 140–142. oldalát Putyin „szíves vendéglátásáról”.)

‒ A Puskás névre nem kapták fel a fejüket, ahol megfordult?
‒ Mindig, amikor bemutatkoztam, hogy Puskás, rögtön rám kérdeztek: ön, ugye, magyar? Vagy: rokona Puskás Ferenc labdarúgónak? Puskás Ferencet a világ minden táján ismerik és tisztelik. Bemutatkozásom után Tony Blair angol miniszterelnök azt mondta: Jaj, a 6–3 jut eszembe… A kuvaiti elnök kapásból felsorolta a magyar „aranycsapatot”. Nagyon érdekes volt, amikor Madridban a parlamentben az ülésvezető elnök magyarul köszöntött: Jó napot kívánok, Puskás úr! A teremben felálltak és – Petre Roman akkori szenátusi elnök nagy megrökönyödésére – megtapsoltak. Különben Puskás Ferenc labdarúgó, Öcsi bácsi meghívásomra ‒ akkor az RMDSZ megyei elnöke voltam ‒ 1996-ban négy napig Sepsiszentgyörgy vendége volt. Sok szép emlékem maradt róla. Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor a felesége megkérte, hogy a vacsoránál ne fogyassza el a második pohár bort, mire ő megjegyezte: Tudod, drágám, nekem még sohasem volt alkalmam egy Puskás Öcsivel inni... Az én becenevem is Öcsi.

‒ Mi volt ezen szolgálati célból megtett utazások eszmei hozadéka?
‒ Látogatásaim hozadéka a megtartott előadások mellett ‒ amit hamar elfelejtenek az emberek ‒  az volt, hogy a világ sok országában meggyőződtek: Romániában egy erős magyar nemzetközösség él, amelynek képviselői az ország legmagasabb tisztségeiben is ott vannak. A Puskás név, amelyet mindenhol ismernek, jó reklám a magyaroknak.

 

Szovátától Sepsiszentgyörgyig

‒ Beszéljünk az életéről. Honnan származik, milyen volt a gyermekkora?
‒ Szovátán születtem 1949. április 19-én népes (hatan voltunk testvérek) munkáscsaládban. Szüleim becsületre, vallásosságra és az emberek tiszteletére neveltek.

‒ Miért döntött a jog mellett?
‒ Középiskola után a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára felvételiztem ‒ sikertelenül (később örvendtem ennek), majd egy kétéves könyvelési technikum után, ugyanott a jogi karon végeztem. A jogi pályát véletlenszerűen választottam. Mivel humán beállítottságú voltam, ez tűnt a legközelebb állónak elképzeléseimhez. Most elmondhatom: jól döntés volt. Tudtam a magyar diákok korlátozott lehetőségeiről az egyetemi oktatásban, elsősorban a jogon, ezért nagyon felkészültem, és elsőnek jutottam be. Az évfolyamon még egy magyar volt. Mivel családot alapítottam, az egyetemet levelezési tagon fejeztem be 10-es általánossal.

‒ Hová szólt a kihelyezése?
‒ Első munkahelyem Medgye­sen volt, de rövid idő múlva a Hargita Megyei Szövetkezetek Szövetségénél dolgoztam, és utána a gyergyószentmiklósi Gazdasági és Közigazgatásjogi Líceumban tanítottam. A 80-as évek közepén már Sepsiszentgyörgyön találtam magam, itt indult későbbi politikai-közéleti pályám. Mint érdekesség: egyetemi vizsgadolgozatomat alkotmányjogból írtam A nemzeti kisebbségek jogai címmel. Később a Securitate bevonta a dolgozatot; állítólag rendszert sértő idézeteket használtam… Politikusként két alkalommal megyei tanácsosi mandátumot és három alkalommal szenátori mandátumot szereztem; kilenc évig voltam alkotmánybíró, 67 évesen mentem nyugdíjba.

‒ Magyarsága miatt volt része megaláztatásban vagy megkülönböztetésben?
‒ Az élet semmilyen területén nem éreztem, hogy magyarságom miatt megaláztak volna. Igaz, nem voltam katona, mert gyermekparalízis után a kórházi kibocsátó lapon úgy szerepelek, mint mozgáskorlátozott. Gyógyulásomat Isten kegyelmének és édesanyám kitartó kezelésének köszönhetem.

‒ Több könyvet írt.
‒ Tevékenységemről három könyvet írtam: ...nem ilyen lovat akartam (2013); A szeretet szolgálatában (2016, megjelent román nyelven is: Misiunea Carității);  Az alkotmánybíró hétköznapjai (2017). Szakmai téren mintegy 15 tanulmányom jelent meg könyvben, illetve szaklapokban román, magyar, francia és angol nyelven. Lehetőségem adódott előadásokat tartani a Magyar Tudományos Akadémián, a Román Akadémián, a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, romániai, magyarországi és szlovákiai egyetemeken.

‒ Díjak, elismerések?
‒ Pályafutásom során mintegy ötven kitüntetést és díjat kaptam. A legfontosabbak: a Magyar Érdemrend Középkeresztje (2016); Románia Csillaga (2012); Pro Merito-Melitensi (2021, a Máltai Szeretetszolgálat részétől); Moór Gyula-életműdíj (a jogalkotásban és joggyakorlatban kifejtett tevékenységért); Román Nemzeti Érdemrend (2004); Ezüstfenyő-díj a szülőföld visszaszerzéséért (2002); Gromoslav Mladenatz-érdemrend (2006, a nemzetközi szövetkezeti mozgalom kitüntetése); a Millennium templom Nagy Emlékérme (2003, az egyházakért folytatott tevékenységért); Sfinții Împărați Constantin și Elena érdemrend (az ortodox egyház legmagasabb rangú kitüntetése az egyházak érdekében végzett munkáért). Több díjat és kitüntetést kaptam külföldről.

‒ Mondjon néhány szót a család­járól...
‒ Politikai tevékenységem során családomat igyekeztem távol tartani a munkámtól, hisz mint kiemelt nemzetbiztonsági kockázati tényező állandóan megfigyeltek, telefonbeszélgetéseimet lehallgatták, sőt, egy ideig a lakásom is rend­őri védelem alatt állt. Különben két gyermekem van: egy fiú, közgazdász és egy leány, jogász, és két unokám: egy fiú, egyetemista, és egy leány, elemi iskolás.

‒ Van üzenete a fiatalok felé?
‒ Úgy érzem, az elvégzett munkám felhatalmaz arra, hogy a fiatalokat nemzetközösségük szeretetére, védelmére biztassam, és felkérjem őket: népünk, nemzetünk hitét, hagyományait, nyelvét és kultúráját ne hagyják elveszni.

Székely Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 1234
szavazógép
2024-04-18: Közélet - Iochom István:

Ozsdola független polgármestere RMDSZ-színekben indul

Fejér László Ödön szenátor, az RMDSZ Kézdiszéki Szervezetének elnöke jelenlétében Ozsdolán is megtartották az RMDSZ községi szervezetének választmányi és rangsoroló gyűlését.
2024-04-19: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
RETROSPEKTÍV TÁRLAT. Ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és harmadik emeleti kiállítótereiben megnyitják a Tóth-Szűcs Ilona (1930–1990) és Tóth László (1933–2009) festőművészek életművének emléket állító tárlapot. A kiállítást megnyitja Banner Zoltán művészettörténész és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.