Nincs legjobb magyar költő, mert a költészet megítélése szubjektív, mindenkinek más-más a kedvence, ezért hát elhozta az ő legjobb magyar költőjét, Jász Attilát, aki a Csendes Toll indián nevet nem csak viseli, de éli is – mondta felvezetőjében Murányi Sándor Olivér író a szerda délutáni irodalmi találkozón Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. Ám az indiánozásra terelve a szót kiderült, Csendes Toll halk szavú ugyan, de szeret mesélni, különösképp az indiánozás életformájáról, annak múltjáról.
Európa-szerte ugyanis nagy múltja van ennek a gyerekkorból továbbvitt játéknak, nyilván, a Karl May- és Cooper-regények hatására. Magyarországon több mint száz éve folyik az indiánozás, Baktay Ervin orientalista alapította az első jelentős, Duna indiánok néven ismertté vált magyar indián törzset és tábort az 1930-as évek elején, három évtizeddel később pedig Cseh Tamás dalszerző, előadó a Bakonyban alapította meg a saját, mai napig is működő táborát. Jász Attila a Gerecsében úgy él, mint az indiánok, önmagát kultúrindiánnak tartja, ezért hát – bár hívták – nem csatlakozott a bakonyiakhoz, kitalált alteregója, Csendes Toll kezdőbetűi azonban nem véletlenül egyeznek a Cseh Tamáséval: a tisztelet jele ez. Cseh Tamás egyébként az előadóművész halála után vált barátjává, akkorra már megírta a Xantusiana verses regényt, Cseh Tamás közvetlen halála előtt azt olvasta – sorolta a tisztes távolság ellenére is kettejük közt meglévő kapcsolódási pontokat.
A Csendes Toll alteregója kis szösszeneteket írt az életről, hogy ki rejtőzik az álnév mögött, senkinek nem tárta fel. Amikor összegyűlt egy kötetre való, kiadta, úgy gondolván, azzal vége is az indiános irodalomnak – de az alteregó nem így működik, tette hozzá, megteremtett ugyanis egy olyan műfajt, ami nagyon ment, folytatnia kellett hát: általában utazáskor kapcsol be a Csendes Tollság, mondta. És végül neki is lett törzse, az Új Forrás szerkesztői közösségének lett törzsfőnöke – hát így kerek a világ.
És hogy nem csak magyar, hanem székely indiánok is vannak, arról zárszóként beszélt Murányi Sándor Olivér, felelevenítve, a most középkorúak generációjának gyerekkorában az indiános könyvek voltak a kedvenc olvasmányaik, az indiános játékok a kedvenc időtöltéseik. Hogy a mostani gyerekek nem olvassák a Winnetou-t – holott Hamvas Béla szerint a világirodalomban a legjobb könyv a barátságról –, az ennek a generációnak érthetetlen. Bár ki tudja, ha megfelelő korban adja valaki a kezükbe a megfelelő könyveket, talán mégsem porosodnak majd a polcokon az indiános regények.
