Megérkezett Aranyosgyéresre az első három, Norvégiától beszerzett F-16-os harci repülő – közölte pénteken a védelmi minisztérium (MAPN).
A tárca tájékoztatása szerint az F-16-os repülőgépek NATO-parancsnokság alatt fognak harci járőrszolgálatot teljesíteni a szövetséges légtérben, hozzájárulva Románia és a NATO biztonságához. Románia másfél éve kötött 388 millió eurós, három évre szóló szerződést Norvégiával 32 használt, de harcképes F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról, amelyeket legalább tíz évig akarnak használni a NATO keleti szárnya légterének védelmére, amíg Románia áttér az ötödik generációs, F-35-ös harci repülőkre. A légierőnél 2019-ben kezdődött meg az átállás a szovjet gyártmányú MiG-21-esekről az amerikai F-16-osokra. A kormány álláspontja szerint Romániának legalább három, egyenként 16 többcélú harci gépből álló repülőrajra van szüksége légterének védelméhez. Az átálláshoz szükséges pilótaképzés érdekében tavaly ősszel a Borcea támaszponton alakították ki az Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.