Bizakodó az Erdélyi Magyar Szövetség

2024. április 24., szerda, Belföld

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) mintegy 50 polgármester- és tanácselnökjelöltet indít a júniusi helyhatósági választásokon, és közel 1300 helyi és megyei önkormányzati képviselőjelöltet állít 110 helyszínen – közölte Zakariás Zoltán elnök tegnap Kolozsváron.

  • Márciusban országos megállapodást írt alá az RMDSZ és az EMSZ elnöke. Fotó: Facebook / Zakariás Zoltán
    Márciusban országos megállapodást írt alá az RMDSZ és az EMSZ elnöke. Fotó: Facebook / Zakariás Zoltán

A kisebb erdélyi magyar párt elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: pártja tisztában van az idei választási év kihívásai­val, és azzal, hogy maximalizálni kell a magyar szavazatok számát. Emlékeztetett: emiatt keresték meg választási együttműködési ajánlattal az RMDSZ-t és írtak alá országos megállapodást. Az ebben rögzített alapelvek közül kettőt emelt ki: mindkét fél demokratikus értéknek tekinti a politikai pluralizmust, és tiszteletben tartják egymás szervezeti függetlenségét. Rámutatott: az alapelvek leginkább a helyi koalíciók szintjén nyilvánultak volna meg, és sajnálatosnak nevezte, hogy nem sikerült mindenhol megegyezni, így az EMSZ a legtöbb helyen önálló jelöltlistával indul.

A párt Hargita, Kovászna és Bihar megyében állít tanácselnökjelöltet, míg Szatmár és Maros megyében az országos megállapodás értelmében az RMDSZ által nevesített jelöltet támogatja, akárcsak Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen. Utóbbi városban nem sikerült méltányos megállapodásra jutni, ezért saját önkormányzati képviselőjelölt-listát állítanak – mondta. Reményét fejezte ki, hogy Marosvásárhelyen „be tudják csatornázni” a Szabad Emberek Pártjának (POL) eddigi magyar szavazóit, és bejutva a tanácsba alpolgármestert is adhatnak. Bihar megye és Nagyvárad esetében is optimisták – mondta. Zakariás Zoltán szerint Maros megyében pártja hajlott volna arra, hogy RMDSZ-listán induljon, de kifogásolta, hogy nem biztos befutó helyekre vonatkozott az RMDSZ-es ajánlat. Elmondta: Maros és Szatmár megyében „politikai döntés” függvénye, hogy indítanak-e megyei önkormányzati képviselőjelölt-listát.

Zakariás Zoltán szerint az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa az országos megállapodás aláírása után két héttel egyoldalúan „letiltotta” a helyi koalíciókat, ami úgy is értelmezhető, hogy „megszegte a megállapodást” – mondta az elnök, hozzátéve: ő és pártja nem így értelmezi. Hangsúlyozta: a helyi koalíciók meghiúsulása azon településeken okozott gondot, ahol „a ráció és politikai felelősség” figyelembevételével szükség lenne bizonyos fajta együttműködésre a magyar pártok között. Falsnak nevezte az RMDSZ azon kijelentését, miszerint „megvalósítjuk az összefogást az RMDSZ listáján”, szerinte ez nem összefogást, hanem „beolvadást” jelent.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2024-04-24: Belföld - :

Jó eredményt jósolnak az RMDSZ-nek

A bejutási küszöböt valamelyest meghaladó, 5,1 százalékos eredményt jósol az európai parlamenti (EP-) választáson az RMDSZ-nek az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, tegnap ismertetett felmérése, miután márciusban ugyanez a cég még 3,9 százalékon mérte a szövetséget.
2024-04-24: Belföld - :

Külön utakon a főpolgármesteri székért

Mégsem indít közös főpolgármester-jelöltet Bukarestben a közösen kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután jelöltjüket, a pártfüggetlen Cătălin Cîrstoiu kórházigazgatót összeférhetetlenséggel vádolta meg a sajtó.