A gyakori meghibásodások kiküszöbölésére vízvezetéket cserélnek Sepsiszentkirályban – tájékoztatott a Közüzemek Rt. Annak kiépítésekor jóval kevesebb fogyasztóra tervezték a mostani vízhálózatot, mára azonban megnövekedett a háztartások száma.
Ugyanakkor a településre beérkező vezeték régi és keskenyebb is, mint az utólag hozzátoldott szakasz, a magas víznyomás pedig megterheli a rendszert, így akár hetente is csőtöréssel, vízhiánnyal szembesülnek a fogyasztók – mutattak rá közleményükben. A problémás szakaszon várhatóan a nyár folyamán megtörténik a vezeték cseréje.
Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője jelezte, megállapodtak az önkormányzattal: a hivatal beszerzi a csövet, a szolgáltató pedig elvégzi a munkát. „Nekünk is gondot jelent, hogy folyamatosan javítanunk kell, illetve veszteség az elfolyó víz is, ami nem a szentkirályiakat, hanem bennünket terhel anyagiakban” – mutatott rá az igazgató.
Illyefalva község polgármestere, Fodor Imre szerint 1080 méter hosszú szakaszt érint a munkálat, a szükséges vezeték beszerzésére 30 ezer lejt fordít az önkormányzat saját költségvetéséből. Megjegyezte, ideiglenes megoldásról van szó, hiszen új, korszerű vízvezetéket telepítenek Sepsiszentkirályban, ám addig is elejét kell venni a sok kellemetlenséggel járó meghibásodásnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.