A hónap végéig megkapja a támogatást az Európai Bizottságtól a Tarom, majd a légitársaság átszervezése következik – nyilatkozta Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter tegnap Tulceán.
A tárcavezető egy sajtóeseményen ismételten megerősítette, hogy a hatóságok meg akarják menteni az évek óta pénzügyi nehézségekkel küzdő állami vállalatot. Grindeanu elmondta, hogy a szállításügyi minisztérium nyitott minden olyan javaslatra, amely hozzájárul a Tarom szilárd gazdasági alapokra helyezéséhez. Hozzátette, hogy ma lesz is egy tanácskozás erről Bukarestben. Kérdésre válaszolva a miniszter értésre adta, hogy az átszervezés során a légitársaság alkalmazottainak felét el kell bocsátani. „Egy szilárd gazdasági alapokon nyugvó, Tarom méretű vállalat általában 500–600 embert foglalkoztat, akiknek 90 százaléka a repülőszemélyzethez tartozik. A légitársaság alkalmazottainak a száma ennek a duplája” – mutatott rá Grindeanu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.