Egyre több szervezet mellett az egész háromszéki magyarság csatlakozik a történelmi magyar egyházak által kezdeményezett tiltakozó nagygyűléshez, vidékről is sokan szándékoznak részt venni a vasárnapi rendezvényen. Az állami intézményekben a magyarság arányos képviseletéért síkra szálló egyházakhoz az RMDSZ és az MPP mellett a pedagógusszövetség is felzárkózott, és támogatja a kezdeményezést a vitézi rend is.
A méltányos képviseleti arányért
Sepsiszentgyörgy polgármestereként én is azt kérem, vegyenek részt vasárnap a nagygyűlésen, azt hiszem, minden magyar embernek ott a helye, de még a jóhiszemű románoknak is — jelentette ki Antal Árpád András. A románságnak meg kell értenie, nem ellenük történik mindez, mi csak a méltányos képviseleti arány elve mellett állunk ki, amit Európa-szerte alkalmaznak, például Dél-Tirolban is, tette hozzá a polgármester, példaértékűnek nevezve a magyar szervezetek és az egyház összefogását. A CIVEK-nek egy párt—egyház—civil szféra összetételű egyeztetőtanács létrehozására vonatkozó felhívására úgy reagált, mindenekelőtt az a fontos, vasárnap legyünk sokan a prefektúra előtt, utána bármiről lehet tárgyalni.
Aggódó pedagógusok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete által tegnap megfogalmazott állásfoglalás szerint ,,a valamikori könyves és gyertyás tüntetések emléke, a magyar iskolákért való kiállás, sajnos, újból kísért". Felteszik a kérdést: kinek volt fontos a román nemzetiségű kormánymegbízott titokban megtartott beiktatása. A szervezet elnöksége által megfogalmazott dokumentum szerint ,,nemzeti méltóságunkat tiporják mindazzal, amit körvonalazódni látunk, a magyar prefektus lecserélését csupán első lépésként tették".
A pedagógusok úgy vélik, a megye 75 százalékát kitevő magyarságot meg akarják fosztani az őt alanyi jogon megillető tisztségektől, attól a jogától, hogy saját maga állítson rátermett képviselőket. A szervezet szerint a marosvásárhelyi példa bizonyítja, hogy az anyanyelvű oktatás sérülhet, ha a megye oktatásának irányítása ,,olyanok kezébe kerül, akik nem értik meg, vagy nem akarják megérteni törekvéseinket." Hangsúlyozzák: a pedagógusnak jövőképet kell tanulói elé állítania, ám ebben a bizonytalanságban nagyon nehéz szembenézni a holnap kilátástalanságának terhével. ,,Egy dologra viszont mindenképpen figyelmeztetnünk kell őket: számunkra egyetlen kiút, ha minden körülmény között megóvjuk magyarságunkat" — szögezik le.
Éppen ezért támogatják a történelmi magyar egyházak kezdeményezését, hogy ,,közösen juttassuk kifejezésre aggodalmainkat és azt a határozott véleményünket, hogy a megye lakosságának nemzetiségi összetétele legyen döntő az intézményvezetői tisztségek elosztásában".
Tiltakozik a Vitézi Rend
,,Látván látjuk a magyar nemzetiségű honpolgárokat ért antidemokratikus kihívásokat, melyre azonnal és határozottan reflektálni tartozunk" — áll a Vitézi Rend Erdély Országos Törzskapitánysága által tegnap megfogalmazott állásfoglalásban. Szerintük éppen ezt teszik a háromszéki magyar történelmi egyházak a tervezett vasárnapi tiltakozó felvonulás és nagygyűlés által.
Az MPP utcára várja híveit
A Magyar Polgári Párt csatlakozik az egyházak által kezdeményezett nagygyűléshez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen vonuljanak utcára vasárnap — szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Csinta Samu. Az alakulat háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a legfőbb cél tudatosítani, hogy a szakmai rátermettség mellett az etnikai arányokat is figyelembe kell venni az intézményvezetők kinevezésekor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.